180 napra függesztette fel a PayPal a felhasználókat kriptokereskedés miatt

180 napra függesztette fel a PayPal a felhasználókat kriptokereskedés miatt

180 napos felfüggesztés a PayPal-tól, kriptokereskedésért.

Redditen osztotta meg a történetét egy USA-beli kriptós, akinek a PayPal letiltotta a fiókját, mivel „túl nagy kockázatot jelent” az, hogy rendszeresen használta fiat-kriptó váltásra. A hivatalos közlemény alapján most 180 napig, azaz fél évig nem férhet hozzá a pénzéhez.

A felhasználó elmondta, hogy a héten legalább 10 alkalommal váltott bitcoint, vásárolt az eséseknél, és mikor magasan volt az ár, eladott. A PayPal pedig magyarázatot várt ezekre a tevékenységekre.

„A rendszer megjelölte a fiókomat, mivel az adataik szerint 10000 dollár értékben adtam el dolgokat, holott a regisztrációm óta eltelt hat évben ilyent még nem csináltam. Beküldtem egy fényképet a személyi igazolványomról, és screenshotot a tranzakciókról, ahol látszik, hogy kriptót váltok. Mi mást is tehetnék ebben az ügyben?”

Pár órán belül megérkezett a platform válasza, amelyben eltiltották a további tevékenységtől. A fiókban lévő 462 dolláros egyenleget pedig 180 napra zárolták. A platform amúgy nemrégiben emelte fel a heti vásárlási limitet a duplájára, 20000 dollárra az USA lakosok számára, a felhasználó szerint pedig ezt nem lépte át.

„100%-ig biztos vagyok abban, hogy nem hibáztam, és egyszerű félreértés az egész. Azt hiszik, hogy egy héten belül csináltam 50 eladást és vásárlást, pedig csak kriptót váltottam.”

A PayPal november elején jelentette be, hogy teljesen megnyitja az USA-ban a kriptopénzes szolgáltatásait, és már akkor voltak felhasználók, akik a rendszer gyenge pontjaira panaszkodtak.

„Én a PayPal fiókomból szoktam a Coinbase-re befizetni, hogy elkerüljem a hosszú kiutalási időket. Nem is volt gond sosem, egészen addig, amíg egyszer nagyobb összeget mozgattam volna, hogy számlákat tudjak kiegyenlíteni. Akkor egy heti fejfájással járt elintézni, hogy végre megkapjam a pénzem. Sosem fogom többet használni a PayPal-t.”

A szabályzatban benne van, hogy a PayPal nem számol fel díjat a kriptós tranzakciókra 2021-ig, és a kriptopénzek tartása is ingyenes. Egy másik felhasználó pedig kifejtette, hogy valójában mi is állhat a letiltás hátterében.

„A PayPal nem egy kriptotőzsde. A szolgáltatásuk annyi, hogy lehetővé teszik a számlavezetést bitcoinban, és az emberek ezzel az egyenlegükkel is fizethetnek a kereskedőknél. Ha te aktívan nekiállsz kereskedni, és váltogatsz oda-vissza, ők egy rakás pénzt vesztenek a jutalékokon, amit nem terhelnek át rád, mint felhasználóra, mert ugye most még nincs jutalék. Úgy kell ezt értelmezni, mintha kereskedőfiók helyett inkább egyfajta bitcoinos bankszámlát biztosítanának.”

A letiltott felhasználó mindenesetre úgy fogalmazott, ha fel is oldják a szankciót, ő már akkor sem fog semennyi kriptót vásárolni a platformon keresztül.

Forrás: Cointelegraph.com

Mások ezeket is olvasták! Te olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

 

Még több cikk