2021 januárjában indulhat a Facebook Libra, „cenzúrázott” kiadásban

2021 januárjában indulhat a Facebook Libra, cenzúrázott kiadásban

A Facebook által vezetett Libra Association a hírek szerint jövő év januárjára tervezi kidobni az első, dollár alapú stablecoinját. A Financial Times csütörtöki jelentése szerint három személy felel a kezdeményezésért. Ezek közül az egyik elmondta, hogy az első stablecoin mindenképpen egy dollár fedezetű koin lesz. Továbbá az is kiderült, hogy a későbbiekben majd további stablecoinok fognak érkezni, melyek között lesz több valuta fedezettel rendelkező stablecoin is.

A dollárhoz kötött stablecoin tényleges bevezetési dátuma attól függ, hogy a Libra mikor kap fizetési szolgáltatási engedélyt a Svájci Pénzügyi Piac Felügyeleti Hatóságtól, a FINMA-tól. A licenszt januárban kaphatja meg a cég, mondta el a három projektvezető. A Libra idén májusban nyújtotta be a kérvényt a FINMA-hoz, hogy megszerezze az induláshoz szükséges engedélyt.

Közben a Facebook egyik leányvállalata, a Novi (korábban Calibra) készül a Libra indulására és hamarosan piacra dobja a saját készítésű Libra digitális pénztárcáját. A tárca igazából már „készen áll a termék feltételeinek szempontjából”, összegezte az egyik projektvezető, viszont kezdetben nem lesz elérhetővé téve globálisan.

A Novi először féltucat nagy volumennel rendelkező átutalási folyosót céloz meg, ide tartozik az Amerikai Egyesült Államok, illetve néhány nagyobb  latin-amerikai ország. Az Egyesült Államok-ban történő elinduláshoz a Novinak az 50 tagállam mindegyikében engedélyre lenne szüksége. A cég már számos államtól megkapta az engedélyt, de így is több tíz államtól várja a jóváhagyást.

Forrás: theblockcrypto.com

Mások ezeket is olvasták! Te olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

 

Még több cikk