5 Ethereum token, amelyet éppen nagyban vásárolnak a bálnák

5 Ethereum token, amelyet éppen nagyban vásárolnak a bálnák

A nyári csúcsokról komoly mértékben húzódott vissza az ether is, és számos más altcoin egyaránt. Az ETH például 490 dollárról egészen 310-ig esett, néhány kisebb kapitalizációjú projekt pedig ennél is nagyobb lecsúszást ért meg. A legnagyobb mértékben a defi tokenek veszítettek az árukból, október elejére a legtöbb már átlagosan 65%-kal alacsonyabban áll, mint nyáron.

A defi tokenek persze gyorsabban és nagyobbat is nőttek, mint a többi kriptó, így mikor a befektetőktől érkező friss pénz árama lelassul, az ilyenek szenvedik el a legnagyobb visszahúzódást. Ráadásul az esés is gyors, hiszen a korábban beszállt befektetők igyekeznek likvidálni a pozícióikat, amilyen gyorsan csak lehet.

Mégis vannak olyan ETH-alapú tokenek, amelyek továbbra is kifejezetten bullish kilátásokkal bírnak, legalábbis elég sok befektető gondolkodik róluk hosszú távúan.

A Santiment elemzőcég szerint a nagy játékosok erősen elkezdték vásárolni az ethert, és több ERC20 token, a REN, LINK, ELF, KNC és a ZRX a számok alapján kezd akkumulálódni náluk.

„A legtöbben bitcoin piacát figyelik, főleg, hogy ez a 13000 dollár körüli szint kritikusnak számít. A bálnák viszont most Ethereum tokeneket zsákolnak az ETH mellett, néhányat pedig rekordmértékben.”

A makro-perspektívára fókuszálva

A rövid távú kilátásokkal ellentétben ezek a bálnák vélhetően az Ethereum-alapú defire, mint önálló szektorra tekintenek, és több éves távon gondolkodnak.

A DTC Capital vezetője, Spencer Noon is úgy nyilatkozott nemrégiben, hogy a tényleg fontos defi mérőszámok az árfolyam csökkenések dacára is folyamatosan új magasságokba törnek:

„Ebben a hónapban a tokenek akár több, mint 50%-ot estek. De a defi a fontos számokat magabiztosan hozza. 12,5 milliárdnyi tőke lekötve. ERC20 stablecoinok 14 milliárdnyi értékben. Ne hallgassatok azokra, akik már kiszálltak. Ennek a defi bullrun-nak a következő fázisa el fogja homályosítani az idei nyár számait. Az USA elnökválasztás is fordulópontot hozhat, hiszen hatása lesz a rizikósabb eszközökre. Addig meg a hozamvadászok ülhetnek a bitcoin-kupacaikon, mert ahhoz nem kell hozzányúlni. És ha összehasonlítod a defitokenek mozgásaival, amelyeket a nyáron kereskedtünk le, most a bitcoin szinte egy stablecoinnak tekinthető”

A szektor a hagyományos pénzügyi piacokkal összehasonlítva még mindig magas hozamokat ajánl, így összességében bizakodóak lehetünk. Természetesen a hozamok azért magasabbak, mert a kockázat is magasabb, de ennek ellenére a szektor így mégis sokkal vonzóbb a tőke további beáramlása szempontjából.

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Még több cikk