70%-ot esett az ATARI token az indulását követően

70%-ot esett az ATARI token az indulását követően

Az Atari Ethereum alapú tokenje, mintha csak egy szikláról dobták volna le, úgy zuhant a nyilvános eladásának megkezdését követő napokban. Korábban számoltunk be róla, hogy az Atari november elejére tervezi kidobni ERC-20-as tokenjét, bár arra bizonyára senki sem számított, hogy ilyen gyengén indul majd a rajt.

Az Atari Token (ATRI), amely a legendás videojáték fejlesztő, az Atari Interactive tokenje, csaknem 70% -kal alacsonyabb áron zárta első 36 órás kereskedését, mint ahonnan indult. A tokeneladást a Bitcoin.com tőzsdén tartották, mely a token kereskedésének megkezdését megelőző két nappal ért véget. Ez eladás során több probléma is jelentkezett, többek között a rendelések feldolgozásával kapcsolatban, illetve a tokenek jóváírásának késlekedésével kapcsolatosan.
Az Atari csapata egyelőre nem kommentálta ezeket a problémákat, ráadásul az általában aktív Twitter fiókjuk is meglehetősen elcsendesedett az utóbbi napokban. Az eladás résztvevői november másodikán juthattak hozzá tokenjeikhez először, igaz ekkorra az árfolyam már 0.04 dollár volt, ami körülbelül 84%-os zuhanást jelent a kezdeti 0.25 dolláros árfolyamhoz képest. Az eladás három fordulóban zajlott. Minden forduló során sikerült elérni az egy millió dolláros tervezett bevételt.
Ugyan a tokeneladás a Bitcoin.com tőzsdén zajlott, a kereskedés hamar áttevődött az Uniswapra, ahol most a legnépszerűbb Atari pár az ATRI/WETH.
Az Atari Token kijelölt küldetése az, hogy „decentralizációt és egyetemességet teremtsen a videojátékokban és az interaktív szórakoztatóiparban”.
Forrás: Cointelegraph.com

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Még több cikk