8 millió dollárnyi kriptó tűnt el egy programhiba miatt

criptomonede furate știri crypto bitcoin altcoin ethereum mycryptoption

Az elmúlt hónapok kétség nélkül a defi megállíthatatlannak tűnő növekedéséről szóltak. Számtalan projekt született, és jó néhány parabolikus emelkedésnek is a tanúi lehettünk.

Ami pedig még meglepőbb, hogy hónapok is elteltek úgy, hogy tulajdonképpen hatalmas, drámai hekkelés vagy nagy bug egyáltalán nem tűnt fel a színen, amely komoly mennyiségű pénzt vett volna le a felhasználók számláiról.

Ott van persze a Yam esete, de az 500 ezer és 750 ezer dollár közötti veszteség eltörpül egy sokmilliárd dolláros szektor esetében.

Most hétvégén viszont ismét rossz napra ébredhettek páran, a bZx protokoll futott bele egy programhibába, amely még akár hekkelés is lehetett.

Szeptember 13-án néhány felhasználó, és maga a bZx is kiadta a figyelmeztetést a Twitteren, hogy valami baj van a rendszerükkel. Az Ethereum hálózatán működő projekt csapata viszonylag hamar megosztotta, hogy a hiba miatt senki sem szenvedett el veszteséget. Néhányan persze továbbra is aggódtak, hiszen néhány elemző bebizonyította, hogy sok millió dollárnyi kriptopénz, ether, LINK és stablecoinok lettek kiutalva külső, nem a projekthez tartozó címekre.

Pár órával később az alapító Kyle Kistner nyilatkozott az ügyben, és mondta el, hogy mi is történt. Leegyszerűsítve annyi történt, hogy egy eddig ismeretlen bug miatt a protokoll engedélyezte, hogy az általa kiadott iTokeneket, amelyek a protokoll okosszerződéseivel vannak létrehozva, a tulajdonosaik megduplázzák:

„Minden ERC20 token rendelkezik egy olyan funkcióval a kódjában, amely segítségével el lehet küldeni egy másik címre. Az iTokenek esetében pedig ezzel lehetővé vált, hogy némi kódolás segítségével a tulajdonos a létrehozása után saját magának küldje el azokat, így mesterségesen megduplázhatta az egyenlegét.”

Egy támadó ki is használta ezt a hibát, és néhány óra leforgása alatt kiutalt magának 219.199 LINK tokent, 4.502 ethert, és 4 millió dollárnyi stablecoint. Az összes veszteség nagyjából a 8 millió dolláros összeg környékén mozgott.

Marc Thalen, a bitcoin.com vezető szoftvermérnöke jelentette a hibát a csapatnak, és a javítás kiadásában is segített, amelyért természetesen pénzdíjban is részesült.

A csapat ezután a biztosítási alapból visszaállította minden felhasználó egyenlegét, így veszteség senkit sem ért.

Viszont nem sokkal ezután azt is bejelentették, hogy a hiányzó javak visszakerültek hozzájuk. Ez arra utal, hogy a kiutalt kriptopénzeket visszaküldték a bZx tárcáiba. Hogy pontosan mi is történt, azt nem tudjuk, de a dForce hekkeléséhez hasonló is előfordulhatott. Akkor néhány felhasználó sikeresen ki tudta deríteni az elkövető valódi személyazonosságát, és felajánlották neki a választást, hogy vagy visszautalja, vagy feljelentik. A kriptó végül is visszautalásra került.

A pletykák szerint az elkövetéshez használt tárcacímek közvetlen kapcsolatban voltak egy Binance-regisztrációval, amely tény elég erősen csökkenti bármely kriptós tevékenység anonimitását.

Az is lehetséges viszont, hogy az elkövető egy etikus hekker volt, akik amúgy is visszaadta volna az eltulajdonított javakat. Ilyen esetekben a helyzet komolyságát jelzik a lopással, a visszaszolgáltatással pedig a jóakaratú figyelemfelhívás tényét.

Forrás: CryptoSlate.com

Próbáltad már a Brave Böngészőt? Teljesen ingyenes és akár 4x gyorsabb, mint a Chrome vagy a Mozilla! Támogass minket és próbáld ki a linkre kattintva!


Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Még több cikk