A bitcoin historikus mozgása alapján lehet, hogy csak a bull run elején vagyunk

A bitcoin historikus mozgása alapján lehet, hogy csak a bull run elején vagyunk

Ha megnézzük a grafikont, hogy a 2013-as és a 2017-es mozgások milyen ívet rajzoltak ki, és elhisszük, hogy a történelem ismétli önmagát, akkor nagyon jók a kilátásaink. Természetesen a múltbeli teljesítmény sosem jelzi előre a jövőt, de az biztos, hogy izgalmas dolog a tanulmányozása, főleg ha árfolyamok kapcsán tesszük ezt, és a jövőt próbáljuk kitalálni.

Ha pedig az említett két idővonalat egymás mellé tesszük, a hasonlóság szembeötlő. Azt láthatjuk, hogy a jelenlegi BTC emelkedés még közel sem érte el a csúcspontját.

A 2013-as csúcs 1160 dollárnál, és a 2017 decemberi 20000 dolláros rekord meglepően hasonló út bejárásával született meg.

Ami pedig még érdekesebb, az a csúcsok utáni grafikon.

Ahogy látszik is, 2013 után egy évnél is hosszabban elhúzódó esés következett. Az árfolyam folyamatos lejtmenetben volt egészen 2015 januárjáig, amikor is elérte az akkori aljat, és egy szűk sávban oldalazott egészen őszig. Ekkor egy emelkedő trend következett, amely 2016 júniusig tartott, és amely az újabb visszahúzódás előtt még 780 dollárig vitte az árat. Viszont látható, hogy a nagy esések és az emelkedések dacára az árfolyam 2017 decemberére végül rekordmagasságba ért. Aztán, ahogy 2014-ben is, megkezdődött az elhúzódó medve-piac, egy évvel a rekord után, 2018 decemberére egészen 3100 dollárig csökkent az ár, és 2019 második negyedévéig kellett várni, hogy kitörjön a medvés hangulatból a piac. Júniusban egészen 14000-ig ment az árfolyam, gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy 2016-ban is elért egy kisebb csúcsot, ahonnan aztán ismét esés következett.

Ha pedig most ezt a történelmi adatsort mellé tesszük a jelenlegi grafikonnak, a hasonlóság feltűnő, és arra utal, hogy a mostani emelkedés még korántsem a bull run csúcsa. Valójában még csak néhány hónappal vagyunk a legutóbbi felezés után, és a grafikon továbbrajzolása alapján várhatóan az emelkedő trend jövőre is folytatódni fog, jelentős mértékben meghaladva a mostani rekordárat.

Több dologtól is függ, hogy mi lesz

Mondani sem kell, hogy ez az egész teória mindössze az árfolyamok mozgásán alakul, és emellett sok más befolyásoló faktor van, amely igazolhatja, vagy cáfolhatja ezeket a nézeteket.

Az egyik ilyen részlet, hogy jelenleg egészen más a piaci helyzet, tekintve, hogy az intézmények, nagybefektetők mostanra nagyon közelről tanulmányozzák az iparágat, és gyakorlatilag a belépő-pontokat keresik. Mostanra az a közmegegyezés, hogy a kisbefektetők helyett immár a nagy játékosok mozgatják az árakat. Az úgynevezett „okos pénz” pedig máshogyan viselkedik, mint az átlag bitcoin-vásárló. Ez utóbbi pontosan tudja, hogy mit is csinál, és miért akar bitcoint, az előbbi viszont egyelőre még a terepet méri fel.

Elméletben ez is a további emelkedést segíti, de nagyon fontos azzal is tisztában lenni, hogy a bitcoin, mint eszköz, elképesztően volatilis, és historikusan ez is nagyban befolyásolja az árak alakulását.

Mindent összevetve kimondhatjuk, hogy az árfolyamokról elmélkedni izgalmas és érdekes, a jövőt pedig elég csak türelmesen kivárni, hogy lássuk, ez a mostani emelkedés tényleg csak a kezdet volt-e.

Mások ezeket is olvasták! Te olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Még több cikk