A bitcoin jó értéktároló – Stanley Druckenmiller

A bitcoin jó értéktároló - Stanley Druckenmiller

A milliárdos befektető, Stanley Druckenmiller csatlakozott Paul Tudor Jones-hoz, és bitcoinba fektetett. Ahogy Jones is, a BTC-ben bízik, de a dollárral kapcsolatban borúlátó. Az, hogy egy CNBC tévériportban nyilvánosan elismerte, hogy értéktárolóként tekint a bitcoinra, és van is neki belőle, újabb nagykaliberű támogatót jelent a kriptoiparnak. Emellett persze aranyat is tart a legendás befektető, de mindkettővel kapcsolatban egyértelműen optimista:

„Ha bejön az aranyra feltett tét, akkor be fog jönni a bitcoin is, még jobban.”

A Kelly Evansnak adott interjújában úgy fogalmazta ezt meg, hogy elsősorban azért fektetett be a bitcoinba, mert hiszi, hogy a jövőben a mostaninál sokkal magasabb értéke lesz.

„Kicsit olyan vagyok, mint egy dinoszaurusz, régimódi, de rájöttem, hogy a bitcoin, mint eszközosztály, nagy figyelmet kaphat értéktárolóként.”

Ráadásul úgy tűnik, hogy a BTC mostanra komoly támogatóbázist szerzett a milleniumi és a fiatalabb generációk között, és a nyugati parti technológiai szektorban.

A bitcoin mellett Druckenmiller természetesen aranyat is tart. A nemesfémbe allokált tőkéje pedig jelentősen nagyobb, mint a bitcoinban tartott. Ennek ellenére nem rest elmondani, hogy mindkét befektetése jól működik, és teljesíti az elvárásokat.

Ráadásul, ha az aranyra tett fogadás bejön, akkor a bitconra tett még annál is jobban fog, hiszen ez utóbbi kevésbé likvid, jobban korlátozott.

Ezzel az újonnan támadt bitcoin-támogatással, és az aranybefektetésével Druckemiller egy újabb Wall Street-i veterán Jones mellett. Mindketten kifejezetten gyászosan látják a dollár jövőjét, Druckenmiller pedig több éves lejtmenetet vár. Ebben pedig elég biztos, és short pozíciót vett fel az USD-vel szemben.

A kriptoközösség örül az elismerésnek

Raoul Pal, a Real Vision alapítója hamar megosztotta Twitteren, hogy ez mit is jelenthet a jövőre nézve. Elmondása szerint pedig ezzel már teljesen megnyílt az ajtó a többi befektetési alap és egyéni befektető előtt.

Anthony Pompliano sem hagyta szó nélkül a dolgot, ő szokása szerint kevésbé formálisan reagálta le a dolgot.

Egy másik befektetőguru, Bill Miller szintén jó dolognak tartja a bitcoint.

Alig pár napja, hogy szintén a CNBC-n Bill Miller szerepelt vendégként, és ott mondta el, idővel minden nagyobb bank tartani fog bitcoint.

„A bitcoin dióhéjban? Ez egyszerű, kereslet és kínálat. A bitcoin készlete évente 2,5%-kal növekszik, az igény pedig ennél gyorsabban nő.”

Az árfolyam mindezek ellenére a szokásához híven, továbbra is produkál nagyobb volatilitású napokat. Hogy ez mennyire lesz ínyére a nagybefektetőknek? Majd idővel kiderül.

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Még több cikk