A DeFi a pénzrendszer következő nagy dobása lesz

DeFi, următoarea evoluție majoră a sistemului financiar A DeFi a pénzrednszer következő nagy dobása lesz

A hagyományos pénzrendszerünk nem túl hatékony, és drága is. Ráadásul rengeteg ember számára elérhetetlen. Lehet, hogy erre a defi lesz a válasz?

A decentralizáció kifejezést először a francia forradalom idején használta Alexis de Tocqueville az 1800-as évek közepén. Akkor a zsarnoki monarchiával szembeni szabadságot jelképezte a szó. Ma leginkább a kiútkeresést jelenti a központosított szervezetek kezéből, akik a pénzügyeinket irányítják.

A decentralizáció most is ugyanúgy forradalmi jelentéstöbblettel bír, mint akkoriban. Ráadásul egyre jobban beszivárog a hétköznapokba, ebben nagy segítséget jelentette a Reddit-es közösség, a WallStreetBets mozgalma. Az általuk elindított eseménysorozat mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a Wall Street befektetési alapjai mennyire kisajátították a tőzsdei kereskedést a maguk számára. Nagyon gyorsan sikerült elintézniük, hogy a Robinhood platform lekapcsolja a közösség hozzáférését.

„Egy decentralizált piacon egyik résztvevő kezében sem összpontosul ekkora hatalom.”

Egyre nagyobb igény mutatkozik egy könnyen hozzáférhető, átlátható és biztonságos rendszerre, mivel a bankok és a pénzintézetek folyamatosan cserben hagyják az embereket, akik a megbízhatóságot és a szabadságot keresik a pénzügyekben is. A defi ajánlata a sokkal nagyobb átláthatóság, és a sokkal magasabb fokú biztonság. Számos jelenlegi, elavult megoldást le tud cserélni, így egy ténylegesen decentralizált, demokratikus pénzrendszerhez vezethet.

A centralizáció nem mindig működik

A pénzrendszer esetében a centralizáció a bankokat jelenti, illetve a bankrendszeren belüli közvetítést. Minden művelet, legyen az eladás vagy vétel, a központi szereplőkön keresztül történik, és sok esetben nincs ez másként a kriptoiparban sem. A legtöbb felhasználó a centralizált tőzsdéken, váltókon keresztül kerül először kapcsolatba a kriptókkal. Ennek az az értelme, hogy az emberek a fiat pénzükért cserébe szabályozott keretek között juthatnak kriptóhoz.

Historikusan a centralizált rendszereket stabilabbnak és biztonságosabbnak tartják az egyéni pénzkezeléshez viszonyítva. Ennek viszont ára van, sokszor szó szerint olyan magas díjakat kell fizetni, hogy az alacsonyabb jövedelmi kategóriába eső népesség egyszerűen nem fér hozzá. Ehhez jön hozzá a legkevésbé sem hatékony verifikációs rendszer, és a további bonyodalmak, a közvetítők, a különböző limitek. Ennek eredményeképpen a világon 1,7 milliárd olyan felnőtt ember él, aki semmilyen banki szolgáltatáshoz nem jut hozzá.

A centralizált rendszerek egy másik nézőpontból is nagy kockázatot hordoznak. A hálózatok elérhetősége, a piacmanipuláció veszélye mellett az adatlopás, adatszivárgás sem ritka.

A decentralizáció nem a jövő, inkább a jelen

A defi egy gyűjtőfogalom, amely mögé befér minden közvetítőmentes, központmentes pénzügyi szolgáltatás, és kizárólag okosszerződéseken keresztül működik. Átláthatóságot és biztonságot hoz, növeli a hatékonyságot, és több problémaforrást is kiküszöböl.

Honnan jött a decentralizált pénzrendszer ötlete? Az Ethereum, mint nyílt forráskódú platform, lehetővé teszi a fejlesztők számára a decentralizált alkalmazások, így a pénzügyi megoldások létrehozását is. A bitcoin és az ether nyilvánvaló felhasználási módja, ha pénzként kezeljük. Emellett viszont jelentős szerepük lehet a világgazdaságban, és egyre nagyobb mértékben bele is simulnak abba. Ráadásul csökkentik a kormányzatoknak való kitettséget.

A defi olyan emberek számára is kinyitja a pénzvilág kapuit, akik eddig el voltak zárva attól. Minél többen lépnek be a területre, mint szolgáltatók, a bankkapcsolattal nem rendelkező 1,7 milliárd emberből egyre többen juthatnak hozzá a pénszolgáltatásokhoz. Az olyan helyeken, ahol autoriter rezsim uralkodik, vagy egyszerűen csak inkompetens az ország vezetése, a lakosságnak lehetősége nyílik a megtakarításra, és annak a megvédésére. Ráadásul eltűnik a képből a közvetítők tömege, így szinte mindenki számára megfizethetővé válik a rendszer.

A sebesség és a használhatóság szempontjából a defi egyelőre nem versenyezhet a hagyományos pénzüggyel, de a már most is működő protokollok sokkal biztonságosabbak, átláthatóbbak, könnyebben és olcsóbban hozzáférhetőek, mint a mostani rendszerben lévők.

Ez biztosíthatja, hogy a pénzszolgáltatások sokkal szélesebb körben lesznek majd elérhetők, és a blokklánc nem fog kivételt tenni senkivel a vagyona, státusza, vagy a lakóhelye miatt.

Új pénzrendszer

2020 a defi fordulópontját hozta el, és rávilágított, hogy mennyire alapjaiban tudja megváltoztatni a pénzrendszerünket. Az Ethereum-alapú defi decemberben 16 milliárd dollárt kezelt, ez idén áprilisra elérte a 40 milliárdot. Ez a lenyűgöző növekedés megmutatja, hogy az iparág szereplői mennyire értékelik ezt a feltörekvő szektort.

A decentralizáció és a blokklánc technológia egyes elemei már elkezdték felkelteni a figyelmet a világ nagy pénzintézményei esetében is, mint amilyen például a TD Ameritrade, Arca vagy a CMT Digital. Ahogy egyre újabb nagy szereplők lépnek be a területre, ahogy növekszik a hálózat, úgy növekszik minden résztvevő, együtt.

Vélhetően az idei évben még jobban összefonódik a régi és az új rendszer, ahogy egyre többen nyitnak a digitális megoldások felé. Ha pedig folytatódik az együttműködés, felhasználóként, átlagemberként egy sokkal egyenlőbb, jobban működő világgazdaságot kaphatunk.

Mások ezeket is olvasták! Olvasd el a legnépszerűbb tőzsdékről szóló értékelést és véleményeket! Oszd meg tapasztalataidat, véleményedet és segítsd a kriptoközösséget!

Ajánlott cikkjeink:

Még több cikk