A Grayscale Ethereum Trust mostantól rajta van a SEC jelentési listáján

A Grayscale Ethereum Trust mostantól rajta van a SEC jelentési listáján

A Grayscale nemrégiben jelentette be, hogy a beadványuk, amelyet a SEC-hez, az Egyesült Államok Tőzsdefelügyeletéhez nyújtottak be, elfogadásra került. Így a cég Ethereum Trust nevű alapja mostantól hivatalosan is jelentési kötelezettséggel tartozik a SEC irányába. Ezzel komoly mérföldkövet sikerült elérnie a második kriptós befektetési terméküknek is.

A Grayscale bitcoin-alapja már idén januárban megszerezte ezt a státuszt, amely hosszú történelemmel rendelkezik, 1934 óta létező jogállás. Az alap így mostantól negyedéves és éves jelentési kötelezettséggel tartozik, amelyben a pénzügyi mérlegükre is ki kell térniük. Emellett természetesen minden más eddig is érvényes kötelezettség megmarad ezen felül is.

A világ legnagyobb kriptós eszközkezelője azonban továbbra is kihangsúlyozza, ez a lépés teljesen önkéntesen történt meg, és továbbra sem tervezik, hogy ETF-ként minősítsék a terméküket, valamint a jövőben sem tervezik, hogy értékpapírtőzsdén kereskedjenek vele.

Az Ethereum Trust részvényei viszont „költséghatékony és kényelmes módot biztosítanak a befektetők számára, hogy növelni tudják az allokációjukat az Ethereumban”.

Vannak további fontos „apróságok” is, amelyeket figyelembe kell venni. A Trust például privát ajánlatokat biztosít akkreditált befektetőknek. A részvények értéke pedig nem egyszerűen az ether aktuális árfolyamától függ, hanem az árindexet veszi referenciának, és figyelembe veszi, hogy mekkora mennyiséget birtokol etherből a Trust. Az esetleges adókat és költségeket természetesen le kell vonni még ebből.

A Grayscale külön ki is emeli, hogy nem direktben a Trust által birtokolt ether értéke számít a részvények esetében, mivel efölött még egy prémiumot is meg kell fizetni a kereskedés esetén.

A Grayscale jelenleg piacvezető a tőzsdei cégek között a tartott bitcoin esetében. Az USA jogalkotói pedig egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a kriptopénzekkel foglalkozó vállalkozásokra, így a cég elébe ment a dolgoknak, és már most igyekszik megfelelni az értékpapír-törvényeknek.

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 Kezdőknek Közösség  Egyéb
 Bitcoin Útmutató  Likeolj minket Facebookon!  Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató  Csatlakozz Discord-on!  Videók
 Kripto Szótár  Kövess minket Youtuben is!  Altcoinok

Még több cikk

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments