A koronavírus gazdasági nehézségeket hoz, ez pedig növelni fogja a kriptós bűnözést

A koronavírus gazdasági nehézségeket hoz, ez pedig növelni fogja a kriptós bűnözést

A Kaspersky Lab kiberbiztonsági szakemberei szerint 2021-ben növekedni fog a kriptóval összefüggő bűncselekmények száma, ahogy a járvány hatásai jobban érződnek majd a nemzetgazdaságok számára.

A jelentés a pénzügyi fenyegetettségekre fókuszál, és azt a következtetést vonja le, hogy a világ számos országában általánosabbá válnak az anyagi nehézségek, így a bitcoin lopásnak a gondolata vonzóbbá válik majd.

Az egyre gyengülő fiat pénzek még inkább fel fogják erősíteni a kiberbűnözést, így több kriptopénzes lopás és csalás fog feltűnni. A szakemberek szerint pedig leginkább a BTC lesz a célkeresztben, hiszen az a legismertebb és a legelterjedtebb.

A Kaspersky emberei már most is azt tapasztalják, hogy a különböző zsarolási ügyekben szemmel láthatóan többször feltűnnek a kriptopénzek és a bitcoin, mint a váltságdíj kifizetési opciója. Természetesen a privacy-fókuszú pénzek, mint például az XMR, szintén növekvő felhasználást mutatnak, hiszen ezek ráadásul a nyomok eltüntetésére is alkalmasak, és később könnyen átválthatók más kriptóra.

Ez a trend az elsődleges oka, hogy a kormányzatok világszerte elkezdték megfigyelni, követni a kriptopénzeket, és igyekeznek beazonosítani azok használóit. Sikereket is értek már el, a bezárt internetes feketepiac, a Silk Road leállításakor nyoma veszett rengeteg kriptónak, ebből nemrégiben sikerült végre 1 milliárd dollárnyit lefoglalni a hatóságoknak.

A célzott zsarolóvírusos támadások, amelyek általában szintén kriptopénzben kérik a váltságdíjat, szintén emelkedő tendenciát mutatnak, ez pedig már a média ingerküszöbét is átlépte, a hírekbe is bekerül az ilyesmi.

„A nagyobb szervezetek, amelyek komoly károkat szenvedhetnek el az adataik elvesztése miatt, egyre inkább veszélyeztetettek. Vagy a kiberbűnözők célpontjaivá válnak, vagy DDoS támadás alá kerülnek. Esetleg mindkettő egyszerre, ha még balszerencsésebbek.”

Mások ezeket is olvasták! Te olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

 

Még több cikk