Az amerikai befektetők 55%-a érdeklődést mutat a bitcoin iránt

A legfrissebb felmérésből kiderült, hogy az amerikaiak több, mint fele, pontosabban 55%-a érdekelt a bitcoinba történő befektetésekben. Ez azt jelenti, hogy közel 32 millió amerikai háztartás figyel a vezető kriptovalutára. A jelentés szerint ez nagyon jól tükrözi a COVID-19 pandémia hatását az emberek digitális valutákhoz való hozzáállásában.

A COVID-19 fokozza a Bitcoin iránti érdeklődést

A Grayscale Investment és a 8 Acre Perspective által kezdeményezett tanulmány részletei szerint a járvány jelentős hatást gyakorolt a befektetők döntéseire. Szemléltetésképpen a jelentés szerint ” azok közül, akik a múlt évben azt mondták, hogy bitcoinba fognak fektetni, azok 83%-a meg is tette.” A jelentést lebontva kiderül, hogy a június 26 – július 12.- a periódus között megkérdezettek 38%-a vásárolt bitcoint a periódust megelőző 4 hónapban. Ez pontosan egybeesik a járvány okozta korlátozások és távolságtartási előírások kezdetével.

Ezzel szemben az arány alacsonyabb volt 5-6 hónappal ezelőtt (26%), feltehetőleg amiatt, mert a Covid-19 még nem volt olyan nagymértékben elszabadulva. Ha még tovább visszatekintünk, egészen 7-től 12 hónapnyi időtávra, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy ez az érték még alacsonyabb szintet mutat, ugyanis ezekben a hónapokban még csak 19% volt.

Ezeket az adatokat tekintve, nagy a valószínűsége annak, hogy a pandémia nagy szerepet játszik a Bitcoin befektetések növekedésében:

„A bitcoin befektetők 38%-a az utóbbi 4 hónapban fektetett be, amelynek két harmada nyilatkozta azt, hogy a COVID-19 is szerepet játszott a döntésükben.”

covid amerikai bitcoin befektetők
Forrás: news.bitcoin.com

Következésképpen a tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a bitcoin már nem tekinthető „szűk befektetői körrel rendelkező eszközosztálynak”. Ehelyett a bitcoin a mainstream befektetési eszközzé válás felé mozog, amint azt a jelentés elmagyarázza:

„Az idei felmérés alapján a potenciális bitcoin befektetők piaca 32 millióra tehető, szemben az alig egy évvel ezelőtti 21 millió befektetővel. Idén a befektetők 62% -a számolt be arról, hogy „ismeri” a Bitcoint, szemben a 2019-es 53% -kal. ”

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

 

Még több cikk