Decentralizáltabb lett a Cardano bányászata

Minatul Cardano a devenit mai descentralizat știri crypto Decentralizáltabb lett a Cardano bányászata mycryptoption

Hosszú és kemény munka után a Cardano hálózatán a blokkgenerálás mostanra teljesen a pool üzemeltetők hatáskörébe került. A blokklánc létrehozója, az IOHK cég mostantól semmilyen formában nem vesz részt a bányászatban, így a Cardano teljes egészében a közösség fennhatósága alá került.

Teljes decentralizáció

Tavaly júliusban elindult a projekt Shelley fázisa, és a rendszer azóta a teljes decentralizáció irányába tart.  Ahhoz viszont, hogy az eddigi irányító teljesen kiadhassa a kezéből a felügyeletet, rengeteg munka és figyelmes optimalizálás kellett. Mostanra viszont meglett az eredménye is, a Cardano immár közösségi fenntartású.

A sajtó számára eljuttatott közleményben az IOHK elmondta, mostanra a nagyjából 2000 közösségi staking pool kezébe került a hálózat. A cég innentől kizárólag a háttérprogramon dolgozik, a hálózat fenntartása és irányítása már nem hozzájuk tartozik.

Elmondásuk szerint ez jelentős lépés a decentralizáció tekintetében, hiszen így mind a fejlesztés, mind az irányítás a közösséghez kerül idővel. Aparna Jue termékigazgató úgy fogalmazta meg, hogy „a közösséggel való együttműködésnek köszönhetően a blokkgenerálás zökkenőmentesen került át a poolokhoz”.

„Ez egy kulcsfontosságú mérföldkő a Cardano fejlesztésében, és az első lépés, hogy a hálózat mindenestül a közösséghez kerüljön. Az év további részében pontosan ezen fogunk dolgozni. A p2p hálózat decentralizálása a következő állomás, és további irányítási funkciókat akarunk a közösségnek átadni.”

Három hozzávaló

A cég elmondta, a blokkgenerálás, a hálózat felépítése, és az irányítás a három fő terület, amelyet össze kellett hozni a teljes decentralizációhoz. Ezek nagyon szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és egyszerre kell dolgozni velük.

Az IOHK mostanra kivonult a blokkgenerálásból, most a következő lépés, hogy a hálózat teljesen p2p legyen. Ezt már tesztelték, de élesben még nem lett kipróbálva, pár hónapnyi fejlesztést még igényel a dolog.

Az ütemtervben az irányítási jogkör továbbadása az utolsó szakasz, a cég maga viszont párhuzamosan már most is dolgozik annak a megvalósításán. A Gougen névre hallgató fejlesztési szakasz lehetővé tette a tokenkibocsátást a blokkláncon. A láncon belüli szavazási megoldást pedig a végső, Voltaire fázis fogja megvalósítani.

A mostani mérföldkővel az eddigi 7 csomópont az IOHK, az Emurgo és a Cardano Alapítvány kezelésében most már nem végzik a blokkgenerálást. Helyettük 2000 közösségi staking pool vette át ezt, teljesen új pénzügyi ökoszisztémát építve.

Mások ezeket is olvasták! Olvasd el a legnépszerűbb tőzsdékről szóló értékelést és véleményeket! Oszd meg tapasztalataidat, véleményedet és segítsd a kriptoközösséget!

Ajánlott cikkjeink:

Még több cikk