Elindult az első céges bitcoin-nyugdíjszámla az USA-ban

Elindult az első céges bitcoin-nyugdíjszámla az USA-ban

A Digital Asset Investment Management bejelentette, hogy az országban elsőként lehetővé teszi, hogy a közreműködésével létrehozott nyugdíj-befektetési számlák, az úgynevezett 401(k) alapok bitcoinba is fektessenek. A DAIM, mint tanácsadó és közvetítő fog funkcionálni, és az egyes vállalatokkal együttműködve fog segítséget nyújtani a különböző nyugdíjcélú portfóliók összeállításában, amelyekben a BTC akár 10%-os arányig szerepelhet, a már megszokott hagyományos pénzpiaci eszközök mellett.

A megvásárolt BTC a Gemini Trust, mint letétkezelő felügyelete alatt lesz, és a DAIM fog jogosultsággal rendelkezni, hogy a nyugdíjba vonult alkalmazottak számára kiutalja a coinokat.

Ez a kriptobarátnak mondható tervezet mindenben megfelel a nyugdíj-megtakarításokat szabályozó, 1974 óta hatályban lévő törvénynek, és várhatóan 2021-től választhatják ezt is a munkavállalók.

Az USA állampolgárai számára az adóhatóság 2018-as kriptós állásfoglalása óta lehetséges a bitcoin-befektetés a nyugdíjszámlák, 401(k) befektetési számlák, és a különböző brókercégeknél vezetett fiókok esetében. Adam Pokornicky, a DAIM operatív vezetője viszont elmondta, ez a lehetőség a gyakorlatban mégsem működött, hiszen a cégek maguk nem ajánlották fel a dolgozóiknak, márpedig a legtöbb ilyen nyugdíjszámlát a munkaadókon keresztül intézik az emberek.

„Egészen eddig nem lehetett megoldani, hogy menet közben elkezdjél bitcoinba is fektetni. Egy meglévő 401(k) esetében akkor tudtál változtatni, ha kiléptél a munkahelyedről, vagy, ha kifizetted a díjat a változtatásért. Most már megoldható ezek nélkül is.”

Pokornicky szerint is látható, hogy a hagyományos befektetési cégek is egyre jobban érdeklődnek a BTC iránt, viszont mégis ritka az olyan tanácsadó, aki felajánlja az engedélyekkel rendelkező, szabályozott hozzáférési módok használatát bitcoin vásárlására akár brókerszámlák, akár nyugdíj-megtakarítás esetén.

Külön kiemelte, hogy a kriptoipar szabályozása, illetve egészen pontosan a letisztázott szabályok hiánya alaposan megnehezíti a munkát. A jelenlegi termékük debütálása előtt majdnem egy teljes évnyi előkészítő munkára volt szükségük.

„Mint tanácsadó, nem teheted meg egyszerűen, hogy elkezded ajánlani és kezelni a bitcoint, ha ahhoz van kedved. Elképesztő mennyiségű szabálynak kell megfelelni, ki kell alakítani a működési kereteket, az infrastruktúrát, és a stratégiai partnereket is fel kell kutatnod. Mindennek pedig megfelelőnek kell lennie az összes állam törvényeinek, ahol működni akarsz.”

Nem lehet viszont eltekinteni a robbanásszerűen növekvő érdeklődésről, amely a nyugdíj-befektetések irányából érkezik, Pokornicky elmondása alapján „a 28-45 év közötti korosztálytól”.

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Még több cikk