A Sovryn úgy definiálja magát, mint az első ténylegesen decentralizált platform a BTC kereskedéséhez, és hitelezéséhez. A projekt az RSK oldalláncon lett létrehozva, és a Bitcoin hálózatára hozta a defit. 2,1 millió dollárnyi kockázati tőkével indult el, amelyet a Greenfield One, a Collider Ventures, és a Monday Capital vezetésével hoztak össze a befektetők.
A platform egyfajta 2 az 1-ben, hiszen derivatíva-tőzsde, és decentralizált tőzsde is. A jelenleg elérhető kriptók a bitcoin, az USDT, és az RSK saját dollár-alapú stablecoinja, a DOC, a „dollar on chain”. A kereskedési funkciók között pedig megtalálható az 5-szörös tőkeáttétel, a long és a short opciók mellett.
Edan Yago, a Sovryn vezetője elmondta, hogy „Az RSK volt az egyértelmű választás a Sovrynhoz. Az ő csapatuk, és miénk teljesen hasonlóan gondolkodik, mindketten egy cenzúrázhatatlan, határok közé nem szorítható digitális pénzt akarunk. Ezt pedig most a legerősebb hálózaton tudjuk kezelni, ahol a tranzakciókat a bitcoin-bányászok biztosítják. Mivel pedig az RSK most már egy okosszerződés-réteget is kapott, ugyanolyan, vagy jobb funkciókat tudunk decentralizáltan biztosítani, mint bármely centralizált szolgáltatás.”
A Sovryn a második defi protokoll, amely az RSK megoldását használja, nagyjából egy éve már megjelent az első, a Money on Chain, DAO-irányítású stablecoin-protokoll is az oldalláncon. Jövő év elején pedig a Sovryn hasonló tokenkibocsátást tervez, mint amilyent a Compound is végrehajtott, és maga a token is az ő rendszerüket idézné funkcionalitásában.
Mi is ez a Bitcoin oldallánc?
A BTC esetében az oldalláncok skálázási módszerként használhatók. A tranzakciókat egy másik, különálló láncon kezelik, 1:1 arányban tokenizált bicoin-változatokkal, és a főláncra csak a tranzakciók végeredménye, maga a tranzakciós történet kerül rögzítésre. Ezeket hívják szövetséges hálózatoknak is, mivel végső soron valamennyit feláldoznak a decentralizációból, a hatékonyság oltárán.
Az RSK esetében jelenleg az RBTC a saját tokenjük, ehhez az igazi bitcoint kell lekötni. A tranzakciókat pedig a főlánc bányászai hitelesítik az úgynevezett kapcsolt bányászat segítségével. Ekkor az RSK rendelkezésére bocsátják a hashrátájukat, a BTC-bányászattal egyidejűleg, cserébe RBTC-t kapnak, jutalékként.
Defi a Bitcoinon
A Money on Chain nemrégiben indította el a saját likviditási bányászatát, és nem sokkal ezután a Sovryn is elindult. Ezekkel az RSK még inkább belemélyed a defi iparágába, amely az idei nyár slágerének számított. Ezek a pénzügyi műveletek, protokollok többnyire az Ethereumon találtak otthonra, mivel annak a programnyelve jobban támogatja az okosszerződéseket, mint mondjuk a BTC kódja.
Diego Gutierrez Zaldivar, az RSK társalapítója így nyilatkozott erről:
„A Sovryn, a Money on Chain, vagy a RIF Dollar csak a kezdetét jelentik a bitcoinos definek. Az RSK-Ethereum híd egyre többet lesz használva, akár az Aave vagy a MakerDAO által is. Ebből látszik, hogy jelenleg is a Bitcoin a legerősebb hálózat, és a felhasználók itt akarnak lenni. Ez pedig arra motiválta a fejlesztőket, hogy elkezdjenek kompatibilis módszereket létrehozni, amellyel az ilyen nyílt defi protokollokhoz csatlakozhatnak, mint amilyen az RSK is. A Bitcoin jelenti az értékek internetének a jövőjét, és mi örülünk, hogy részt vehetünk ebben.”
Az RSK, és az ehhez hasonló oldalláncok úgy vannak elkönyvelve, mint amelyek az Ethereum okosszerződéseit használhatóvá teszik a Bitcoinon. Jascha Samadi, a Greenfield-től úgy fogalmazta ezt meg, hogy a Sovryn egy rövid-középtávú játszma, ahol hamar le lehet csapni azokra a piacokra, amelyeken most még csak az Ethereum-alapú defi, és a centralizált tőzsdék tudták megvetni a lábukat.
Hosszú távon viszont sokkal többről van szó, mint az aktív kriptósok elcsábításáról.
„A jövőben a számok jelentősen nagyobbak lehetnek, ha azok a felhasználók is megérkeznek, legyenek intézményiek vagy lakosságiak, akik még nem léptek be a kriptoipar területére. Márpedig egyértelmű, hogy aki belép a területre, előbb utóbb használni akarja majd a defi protokollokat, és az olyan szolgáltatásokat, mint a Sovryn. A legegyszerűbb pedig az lesz, ha ezt a bitcoin-vásárlásuk után azonnal meg tudják tenni. Így nem lesz szükség arra, hogy megtanulják, hogyan kell más hálózatokra küldeni az átváltott coinjaikat.”
Mások ezeket is olvasták! Te olvastad már?
- Ezekre kell figyelned, ha el akarod kerülni az adathalászokat
- 7 legjobb bitcoin (és altcoin) pénztárca mobilra – iOS-re és Androidra egyaránt
- Újra érdeklődnek az emberek az Ethereum iránt a Google adatai szerint
- Top 3 DEX 2020-ban, amit kedvelnek az emberek
- Íme, hogyan tartsd biztonságban a kriptopénzeidet 2020-ban
- Keress pénzt 2020-ban – 9 módszer, hogyan kereshetsz pénzt kriptovalutákkal
- 4 bónusz tipp, hogy biztonságosan tárold a Bitcoinodat
Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!
Kezdőknek | Közösség | Egyéb |
---|---|---|
Bitcoin Útmutató | Likeolj minket Facebookon! | Legfrissebb Hírek |
Ethereum Útmutató | Csatlakozz Discord-on! | Videók |
Kripto Szótár | Kövess minket Youtuben is! | Altcoinok |