Kevesebbet ér 1 libanoni font, mint egy Satoshi, a Bitcoin legkisebb egysége

Kevesebbet ér 1 libanoni font, mint egy Satoshi, a Bitcoin legkisebb egysége

Libanon gazdasága összeomlóban van. A valutájuk 2019 októbere óta 80%-ot veszített az értékéből. Ez azonnali áremelkedéshez vezetett, drámaian lecsökkentve a lakosság és a vállalkozások vásárlóerejét. Rövid idő alatt olyannyira meggyengült a dollárral szemben, hogy a libanoni font most alig 1 Satoshit ér.

Miért történt ez, és mit mondhat nekünk a kriptopénzek jövőjéről?

A centralizált pénz kockázatai

Az elmúlt két évtized során a libanoni állam az USA dollárhoz kötötte a valutáját, 1507,5 líra per dollár fixált árfolyamon. Így a bankrendszer segítségével olcsóbb importhoz jutottak, ez a mesterségesen fenntartott olcsóbb import viszont lehetővé tette, hogy az ország lakossága túlköltekezzen. Ennek köszönhetően a bankrendszerük is egyenetlenül növekedett.

A gazdasága arányához mérve a Közel-kelet legnagyobb bankrendszerét építették ki, egyben a világ egyik legnagyobbja is lett. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy évek alatt elsorvadt a helyi termelés, hiszen nem tudtak versenyezni a tömegesen érkező olcsó importtal.Erre ráerősített az is, hogy a libanoni törvények alapján a korrupció nem tiltott. Az eladósodottság így az egekbe szökött, és 2020 első negyedévére az ország dobogós helyett szerzett a világon a GDP-arányos államadóssággal, 166%-os értékkel.

Tavaly októberben azonban a központi bank elzárta a pénzcsapot, és már nem adott dollárt a nem létfontosságú cikkek behozatalára. Ez a hirtelen lépés jelentős számú fogyasztót és céget a feketepiacra irányított, amely tökéletes alkalmat jelentett a valutájuk összeomlására.

Nemzeti Ponzi séma

Október óta gyakoriak a tüntetések, a lakosság a politikai vezetők leváltását követeli, és a korrupciót illető szabályok szigorítását. Az egyik érintett a miniszterelnök, aki ellen ráadásul pert is indítottak, hogy a tulajdonában lévő bank adjon vissza az ügyfeleknek mintegy egy milliárd dollárnyi pénzt.

Egy libanoni gazdasági szervezet, a Triangle egyenesen azzal vádolta az ország központi bankját, hogy „nemzeti Ponzi sémát” futtat. A bankot vezető Salameh a polgárháborút követően vezette be a mostanáig érvényes magas alapkamatot, amely a többi bank számára is előnyökkel járt. Ezután hozzákötötték a dollárhoz a pénznemüket, és hitelt vettek fel rá. Ennek visszafizetése az adókhoz, vagy a közszolgálati fizetésekhez hasonlóan történt.

Mivel pedig jó kamatot ajánlottak, az ország kereskedelmi bankjai számára engedélyezték, hogy a belföldi ügyfelek mellett külföldi befektetőket is fogadjanak, és letéteket kezeljenek külföldi valutában. Ezek segítségével pedig hitelezhettek a központi banknak.

Amíg folyamatosan jött friss befektetés az országba, a központi bank is folyamatosan bocsátotta ki a kötvényeket. Ez a friss pénz pedig robbanásszerű emelkedéshez vezetett a pénzügyi- és az ingatlanszektorban. Valamint természetesen a bankok is példa nélküli emelkedést tapasztaltak.

A válság után

A 2008-as válság után a dollárkészlet csökkenni kezdett, ez pedig megnehezítette a rendszer fenntartását. 2011 és 2016 között lett a dollárhoz rögzítve a pénzük. Ez közvetve a dollárnál is magas kamatokat eredményezett, ez az a széles körben ismert nézet, amelyet „pénzügyi mérnökösködés” néven emlegetnek.

Röviden megfogalmazva a bankok dollárt adtak a központi banknak, cserébe profitot értek el, lírában realizálva. A trükkös része viszont az, hogy ez nem lett rendesen adminisztrálva. Egyelőre kizárólag megbecsülni lehet, hogy egyáltalán mennyi dollár van valójában az országban.

Mivel a gazdaságukat így a dollárra állították át, az infláció az egekbe szökött, és a szegények és a gazdagok közötti szakadék tovább nyílt. Valamint az ország nemzetközi pénzügyi megítélése is komoly csorbát szenvedett. Sikerült olyan adósságspirálba navigálniuk az országot, amely tulajdonképpen csapdába ejtette a gazdaságot.

Mindezek mellett az ország négy legnagyobb bankjának a profitja megnégyszereződött 2008 óta, és 2018-ra már elérte az 1,4 milliárd dollárt.

Internetadó és koronavírus

Ahelyett, hogy progresszív adózást vezettek volna be, és abbahagyják a pénzrendszerrel való bűvészkedést, az állam inkább más utat választott.

A legismertebb, és egyben legnagyobb hatású ötletük az úgynevezett WhatsApp-adó lett volna, amely az internet alapú hívásokat adóztatta volna meg, napi 0,2 USD összeggel. Ez a terv volt az egyik gyújtószikra, amelyik a tavaly októberi tüntetéseket felszították. Ehhez jött hozzá a feketepiac növekedése, a klímatüntetések, majd végül a koronavírus okozta globális bezárkózás. Mindezek együttesen komor viharfelhőként tornyosultak az ország fölé.

A valutakrízis kilépett a bankszektor berkeiből, és elérte a lakosságot is, a kisebb boltok polcairól eltűntek a megfizethetetlen külföldi áruk. Még a nagykereskedők, akiket közvetlenül nem ért a koronavírus hatása, nehézségekkel küzdenek, hogy megkapják a pénzüket a szupermarketeknek küldött áruért.

A Bloomberg szerint mindössze 207 gép vette igénybe a bejrúti repteret idén áprilisban, összehasonlításképpen a tavalyi áprilisi 3500 repülővel szemben. A párhuzamos gazdaságban 6000-ig emelkedett a líra jegyzése a dollárral szemben, így június végén a központi bank kétségbeesésében már ott tart, hogy napi meghatározott árat vezetett be a valutakereskedelemben.

A hatóságok betiltották a nemzetközi átutalásokat, és elzárták a dollárhoz való hozzáférést, valamint a banki pénzfelvételt is. A koronavírus miatt megállt a turizmus, és visszaesett a belföldi fogyasztás is. A helyzet valószínűleg tovább fog romlani, főleg, ha az északi féltekén a nyár elmúltával tényleg megérkezik a járvány második hulláma.

Hogy jön a képbe a bitcoin?

A Google Trends alapján a vonatkozó internetes keresések száma megugrott az országban. Márpedig a keresőszolgáltatás használata klasszikus indikátora az adott populáció aggodalmainak. Az állampolgárok valószínűleg meg akarják majd védeni a megtakarításaikat a tovább romló libanoni pénzzel szemben.

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

 

Még több cikk