Kialakulóban van a kereskedők körében jól ismert aranykereszt, mely eddig mindig áremelkedést produkált a BTC esetén.
A hét elején számoltunk be arról, hogy erősödésbe kezdett a bitcoin, több napon keresztül zsinórban emelkedni tudott az árfolyam, majd megtartva lednületét, hosszú idő után először sikerült újból $40.000 fölé emelkednie.
Ez épp azt követően történt, hogy megosztottuk veletek azt az erőteljes bika jelzést, mely több, mint egy éve nem volt jelen a bitcoin grafikonján. Az emelkedéshoz nem csak ez de más tényezők is hozzájárultak, többek között Elon Musk nyilatkozata, melyben elárulta, hogy ő és cégei (a Tesla és a SpaceX) is birtokolnak Bitcoint.
Bitcoin aranykereszt (Golden Cross) a láthatáron
Éppen egy esztendővel ezelőtt, 2020 július 7.-én hívtuk fel olvasóink figyelmét figyelmét arra a történelmi alakzatra (aranykereszt), melyet eddig mindig áremlkedés követett. Nem sokkal később további 5 tényezőt mutattunk nektek, melyek előrejelezték a közelgő bull runt. Hamar beigazolódtak az előrejelzéseink, ugyanis már a tavalyi év végén új rekordokat döntögetett a bitcoin árfolyama, az idei évben pedig tovább folytatódott a régóta várt bika piac.
Vajon ezúttal is áremelkedést hozhat az aranykereszt a bitcoin??? Nézzük meg, hogy mikor és milyen esetben alakulhat ki ismét aranykereszt a bitcoin grafikonján.
Mikorra várható az aranykereszt?
A jelenlegi trendet és hangulatot tekintve akár már augusztus elején megjelenhet, amennyiben folytatódik a mostani menetelés. Technikailag akkor beszélhetünk aranykeresztről, amikor napos nézeten az 50-es mozgóátlag (MA) alulról felfelé keresztezi a 200-as mozgóátlagot. Fordított esetben, amikor lefelé keresztezi az 50-es mozgótlag a 200-ast, halálkeresztről beszélünk. Ezt láthattuk nem is olyan régen, ám minden adott, hogy visszaforduljon az árfolyam és hamarosan aranykereszt is kialakuljon.
#BTC‘s fantastic recovery continues
And so the 50-day EMA continues to flick up
This means that a potential new Golden Cross could happen as soon as by mid-August 2021$BTC #Crypto #Bitcoin https://t.co/JQzbmCAcR2 pic.twitter.com/k7yZrsn1KK
— Rekt Capital (@rektcapital) July 28, 2021
Közel került a BTC árfolyama az aranykereszthez, ugyanis a 200-as MA 45.000 dollár körül tartózkodik. Ugyan az 50-es mozgóátlag még csak most vette felfelé az irányt és kicsivel 35.000 dollár fölötti árfolyamon tartózkodik, az árfolyam további emelkedéssel ez is meglendülhet. Mivel a mozgóátlagok az árfolyamok lassított, késleltetett mozgását tükrözik, beletelik némi időben, mire követik az árfolyamot.
Amennyiben a Bitcoin árfolyamának sikerül megtartani ezt a szintet, hamarosan közelebb kerül egymáshoz a két MA, kialakítva az esetleges aranykeresztet. Az árfolyam további növekedése gyorsíthatja, míg csökkenése lassíthatja az aranykereszt kialakulását. A hosszas árfolyam zuhanás akár hónapokkal vagy évekkel is elodázhatja az aranykereszt kialakulását, a zuhanás mértékének függvényében.
Nincs még Binance számlád? Nyiss számlát a lenti linken és most 10% kedvezményt kapsz minden vásárlás és kereskedés díjából örökre!
Kérem a 10% Kedvezményt
Miért lehet iránymutató az aranykereszt?
Habár egyetlen indikátorra nem szabad soha támaszkodni, illetve egyik indikátor jelzése sem biztosíthat 100% garanciát, az aranykereszt eddig mindig pontos volt. Akárhányszor megjelent a bitcoin grafikonján, mindig árfolyamemelkedés következett a következő hetekben, hónapokban. Hogy így lesz ez most is? Ezt senki nem állíthatja biztosan, de ami bizonyos, hogy egy újabb pozitív tényező lehet az árfolyam alakulására nézve.
Idén kezdted a kriptózást?
Töltsd le “Bitcoin és Kriptovaluták Kezdőknek” című digitális könyvünket! Temérdek hasznos infó, útmutató és ismertető (videóval ellátva) vár TELJESEN INGYEN!
+Megismerheted a tőzsdék, platformok és tárcák használatát lépésről lépésre!
eBook Letöltése További infó az eBook-ról
Mások ezeket is olvasták! Ajánlott cikkjeink:
- BITCOIN ÉS KRIPTOVALUTÁK KEZDŐKNEK | Letölthető Ingyenes eBook
- A 6 legjobb kriptotőzsde 2021-ben
- Bitcoin Vásárlás Bankkártyával | Gyorsan és Egyszerűen| Instant Bitcoin Vásárlás
- Kriptovaluta Kereskedés Kezdőknek Lépésről Lépésre | Bitcoin Vásárlás és Eladás Egyszerűen
- Kripto Portfólió Készítés Átgondoltan | Így kell Kiegyensúlyozott Kriptovaluta Portfóliót Készíteni
- Passzív jövedelem kriptovalutából – Íme a 10 legjobb Copy Trading Platform 2021-ben
- MetaMask Használata Kezdőknek | Teljes Útmutató Lépésről Lépésre
- PancakeSwap Használata Kezdőknek | Teljes Útmutató Lépésről Lépésre
- A 6 legjobb bitcoin pénztárca (wallet) 2021-ben
- 7 legjobb bitcoin (és altcoin) pénztárca mobilra – iOS-re és Androidra egyaránt
- Bitcoin és kriptovaluta adózás Magyarországon | Így kell adózni a kriptovaluták után
Olvasd el a legnépszerűbb tőzsdékről szóló értékelést és véleményeket! Oszd meg tapasztalataidat, véleményedet és segítsd a kriptoközösséget!
- Coinbase leírás, vélemények és összehasonlítás – Segítsd a kriptoközösséget és írd le tapasztalataidat!
- Binance vélemények és összehasonlítás – Te próbáltad már? Írd le tapasztalataid és segíts másoknak!
- Kraken értékelés és vélemények – Oszd meg tapasztalatod és véleményed a kriptoközösséggel!
- Crypto.com vélemények és leírás – Te próbáltad már? Oszd meg tapasztalataidat a többiekkel!
- OKEx vélemények, értékelés és leírás – Oszd meg tapasztalataid a többiekkel vagy nézd meg mit mondanak mások!
- CEX.io vélemények és összehasonlítás – Olvasd el mások véleményeit a CEX.io-ról vagy oszd meg a sajátodat!