Újabb ösztönző csomag érkezhet az amerikaiak megmentésére

Újabb ösztönző csomag érkezhet az amerikaik megmentésére

Újabb hat darab ösztönző csomag javaslatát nyújtották be Amerikában, hogy segítsék az amerikai állampolgárokat. A javaslat a Fehér Ház részéről érkezett még pénteken. Számos stimulus csekkről folyik a tárgyalás, aminek köszönhetően abban reménykedhetnek az amerikaik, hogy megkapják a második kör közvetlen támogatást, ami nagyban segíthet a lakosoknak átvészelni a koronavírus okozta gazdasági válságot.

Az amerikai állampolgárok feszülten várják, hogy a Kongresszus jóváhagyja a Fehér Ház ösztönző csomagját, amely sokak életét könnyebbíthetné meg a koronavírus járvány idején. Korábban már volt egy közvetlen fizetésekre használható csekkekből álló ösztönző csomag, melyet most követhet a második csomag, amit szintén közvetlenül költhetnek majd el az emberek.

Szeptember végére tervezték a második mentőcsomagot, az úgynevezett Heroes Act-ot, ami nem kevesebb mint 3400 milliárd dollárt biztosított volna az emberek számára. Ez elakadt a Szenátusban, viszont még akkor benyújtottak egy frissített verziót, ami 2200 milliárdról szól és melyet a Demokraták már el is fogadtak. Nancy Pelosi házelnök folyamatosan tárgyal Steven Mnuchin pénzügyminiszterrel, habár egyelőre nem tudtak egyezségre jutni, ugyanis Mnuchin 1600 milliárdos ajánlatot javasol.

1800 milliárdról szól a legújabb stimulus

Míg Pelosi és Mnuchin egyezkedik, addig Donald Trump meglepő lépést tett, ugyanis felfüggesztette a demokraták és a republikánusok között az ösztönző csomagokról szóló tárgyalásokat egészen az elnökválasztások befejeztéig. Néhány órával később viszont felszólította a Kongresszust, hogy hagyjon jóvá egy törvényjavaslatot, ami azonnali fizetésekre szolgáló csekkeket biztosítana az amerikaiak számára. Pelosi azonban visszautasította ezt.

A legutolsó javaslat végül 1800 milliárd dollárnyi támogatástról szól, amelyet Trump jóvá is hagyott. A stimulus továbbá tartalmaz még egy kört is, ami egy 1200 dolláros közvetlen fizetési csekket jelent az amerikaiak számára.

Pelosi elégtelennek minősítette a javaslatot, mivel szerinte Trump tervéből hiányzik a koronavírus visszaszorítására irányuló stratégiai terv. Lassan kifut az időből a Kongresszus, ugyanis közelednek az elnökválasztások, a Szenátus vezetője, Mitch McConnell pénteken elmondta, hogy szerinte “nem valószínű a javaslat jóváhagyása a következő három hétben”

A helyzet az, hogy nem elég csupán Pelosi és Mnuchin megállapodása a javaslat jóváhagyásához, de a demokratákon és a Szenátuson is át kell mennie.

Jerome Powell, a FED elnöke múlt héten sürgette a Kongresszust, hogy jóvá kell hagyni az amerikaiak számára a stimulust, ellenkező esetben “nehézkes felállást és szükségtelen nehézséget okoznak a háztartások valamint az üzletek számára”.

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 Kezdőknek Közösség  Egyéb
 Bitcoin Útmutató  Likeolj minket Facebookon!  Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató  Csatlakozz Discord-on!  Videók
 Kripto Szótár  Kövess minket Youtuben is!  Altcoinok

Még több cikk

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments