Vegyes reakciókat váltott ki a digitális yuan nyilvános tesztelése

Vegyes reakciókat váltott ki a digitális yuan nyilvános tesztelése

A Kínai Népköztársaság a Kínai Népi Bankon (PBOC) hozzájárulásával befejezte az új digitális yuan egyhetes nyilvános tesztjét Shenzen városában. A projektre megoszló reakciók érkeztek a résztvevők részéről. A kiválasztott shenzeni résztvevő 200 digitális yuant kapott a saját digitális tárcájába, melyeket előre meghatározott üzletben költhettek el a monitorizálás megkönnyítése érdekében.

A tesztprojekt vasárnap ért végét, melyet számos elemző és piaci résztvevő is nyomon követett. Kína a digitális valuták piacradobásáért tartó verseny élére szeretne lépni, aminek eredményeként megbukhatna az amerikai dollár, mint tartalékvaluta. Nevezetesen az ország egy olyan projekten dolgozik, amely a meglévő blokklánc-projekteket interoperábilissá teszi, ezáltal kiterjesztve a blokklánc iparágat. A nemes kezdeményezés célja a kriptopénzek használatának előmozdítása, különösen tekintettel azok elfogadottságára mind a kiskereskedők, mind az intézményi befektetők részéről.

Ezzel szemben sokan attól félnek, hogy az országnak túlságosan nagy lesz a befolyása a technológia felett, emiatt képesek lesznek kémkedni vagy akár az egész globális pénzügyi piacot is felügyelni. Kína múltbéli adatbiztonságának kezelését tekintve, a digitális yuan helybéli sikere nagy befolyással bírna a globális elfogadottságban is.

A Reuters sajtóorgánum szerint a közönségnek egyik része úgy érzi, hogy az olyan domináns fizetési módok, mint az Alipay, sokkal jobbak, mint a digitális yuan használata. Bár a Kínai Népi Bank (PBOC) hivatalosan nem tett közzé jelentést a tesztről, az elemzők pozitívan értékelik a digitális yuan nyilvános teszt teljesítését.

A HKbitEx kriptopénz kereskedő platformWang társalapítója, Wang Shibin szerint az esemény nagyon pozitív előrelépésnek számít, ugyanis ez azt jelenti, hogy a projekt elméleti síkről előremozdult a gyakorlati síkra. Ez pedig kedvez a kriptoiparnak.

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Még több cikk