A Crypto.com app és tőzsde ismertetője! Íme, mitől olyan népszerű a Crypto.com!

A crypto.com tőzsde 2019 novemberében indította útjára a platformját, akkor még csak a béta-tesztelők számára. A platform az ügyvezető, Kris Marszalek vízióját igyekszik megvalósítani, aki egy „mindent egy helyen” megoldást szeretne a sokmilliónyi felhasználónak nyújtani, akiket már maga mögött tudhat a projekt. A tőzsde nagyon is rá tudott erősíteni a cég kriptoiparban betöltött szerepére, hiszen felhasználóbarát, egyszerű kereskedési felületet ajánl, emellett AI hozzáférést, és olcsó applikációkat.

Vannak kifejezetten izgalmas funkciók is a tőzsdén, mint a jutalékkedvezmény, a biztonságos tárolás, és a Vortex Liquidity System, egy nagy, globális platform elérésének a lehetősége is. A Crypto.com ráadásul az iparágban az elsők között van, akik többszörös ISO minősítést is szereztek. Emellett számos fejlesztést végeztek, amelyekkel kiemelkednek a vetélytársaik közül:

  • Az order book rendszerének finomhangolása, hogy gyorsabb legyen, és jobban kezelje a nagyobb terhelést
  • A tőkeáttételes és a derivatíva kereskedéshez szükséges skálázhatóság és rendszerbiztonság fejlesztése
  • A platform elérhetőségének a legteljesebbé tétele, és a stabilitás minden körülmények közötti biztosítása

Hogyan regisztrálj a crypto.com-ra?

Ennek a menete elég egyszerű, név, állampolgárság, születési idő, email és jelszó kell. A rendszer ezután kéri a megerősítést, ehhez emailt kapsz, linkkel. Mikor ezzel megvagy, hozzáférsz az oldalhoz.

Regisztrációhoz használd linkünket, ezzel is támogatva munkánkat, cserébe te is és mi is $50 jutalomban részesülünk!


Regisztrálok – Kérem az $50 ajándékot!


Meghívó kód: efvqm73yuy

crypto.com tőzsde és app letöltés hogyan működik mitől népszerű a crypto.com MCO kártya mycryptoption bitcoin ethereum kriptopénz

Fontos, hogy további biztonsági intézkedéseket is végezz el, például a 2FA beállítását, vagy az adathalászat elleni kód létrehozását. 2FA aktiválása nélkül a rendszer amúgy nem is engedi a kiutalást.

Be- és kiutalás

Miután megvagy a regisztrációval, a Balances menüpont alatt láthatod, hogy milyen kriptopénzeket támogat a platform, melyeket tudod beutalni. Innentől ugyanúgy megy, mint szinte mindenhol máshol, de végig is vehetjük a folyamatot!

crypto.com tőzsde és app letöltés hogyan működik mitől népszerű a crypto.com MCO kártya mycryptoption bitcoin ethereum kriptopénz beutalas

Kiválasztjuk mondjuk, hogy USDT-t akarunk beutalni, vagy kivenni.

A Deposit gombra kattintva megkapjuk az egyedi USDT címünket, erre küldhetjük a tokeneket. Kivét esetén a Withdraw gombot kell használnunk, de ezután itt van egy plusz lépés, hiszen az USDT-t elküldhetjük egy másik címre, de kérhetjük azt is, hogy a Crypto.com applikációban írják nekünk jóvá készpénzként. Ha az előbbi megoldást választjuk, akkor pedig kapunk egy szövegdobozt, ahová beírjuk a címet, amelyre utalni szeretnénk, a következőbe pedig a kívánt mennyiséget.

Hogyan tudsz kereskedni a crypto.com platformon?

A felhasználói felületüket, ahogy a bevezetőben is írtuk, kifejezetten egyszerűen kezelhetőre készítették. A tőzsdei oldal kezdőképe ismerős lehet, ha használtál már korábban is másik tőzsdét. Bal oldalon a grafikon, jobb oldalon pedig az order book, és a választható megbízások listája, menüpontokba szedve.

crypto.com tőzsde és app letöltés hogyan működik mitől népszerű a crypto.com MCO kártya mycryptoption bitcoin ethereum kriptopénz kereskedés

Természetesen azt is elő tudod hívni, hogy éppen milyen kereskedési párokat választhatsz az oldalon. Három fő piac van, BTC, USDT, és értelemszerűen CRO, a platform saját kriptopénze, ezeken összesen 44 pár érhető el. A megbízások között sincs túl sok extra, a market és a limit ajánlatok közül lehet választani.

Limit

Előre meghatározott áron hajtja végre az ügyletet, vételnél az aktuálisnál alacsonyabb, eladásnál pedig magasabb árat tudsz beállítani.

Market

Nevéből adódóan piaci áron, azonnal végrehajtja az ajánlatokat. Megadod a kívánt mennyiséget, és az order book egyből teljesíti is azt az elérhető legjobb áron.

Hogyan nyithatsz pozíciót?

A példában most vegyük úgy, hogy Market(azonnal teljesül aktuális piaci árfolyamon) pozíciót nyitnánk. Ez elég egyszerű, csupán azt kell eldöntenünk, hogy mennyi pénzt akarunk befektetni. Legyen ez mondjuk 35 dollárnyi BTC, mint megvásárolni kívánt kriptó, ez az egyenlegünk 75%-a. Egyszerűen beírjuk az összeget – vagy kiválasztjuk, hogy 75% – és rányomunk a Buy gombra. Máris a tulajdonosai lettünk 0,003 bitcoinnak. Eladáskor értelemszerűen ennek a folyamatnak a fordítottja játszódik le, és a Sell gombra nyomunk. Egyszerű megoldás, már-már intuitív.

 

Milyen jutalékokat von le a rendszer?

Az aktív kereskedők számára ez a kérdés a legfontosabbnak számít, mikor platformot választanak. A tőzsde az első 90 napban jutalékmentes kereskedést tesz lehetővé, szóval három hónapig nem igazán kell aggódni a költségek miatt. Utána pedig a meghatározott módszer alapján számolja a díjakat.

crypto.com tőzsde és app letöltés hogyan működik mitől népszerű a crypto.com MCO kártya mycryptoption bitcoin ethereum kriptopénz pozicio

Ahogy látható is, fontos a 30 napos kereskedési volumen, és az is, hogy mennyi CRO van a számlánkon, amellyel kedvezményeket vehetünk igénybe. Minél többet kereskedünk, annál kevesebbet kell jutalékként kifizetnünk.

Beutaláskor és kivét esetén nem számít fel díjat, ekkor csak a láncon végzett tranzakció díját kell kifizetnünk, ez viszont az adott hálózat aktivitásától és leterheltségétől függ.

CRO – Crypto.com Coin

A coin fontos része az ökoszisztémának, érdemes beszélni róla. A tőzsdén számos felhasználási módja van, a tulajdonosai komoly kedvezményeket tudnak igénybe venni.

A kedvezmények mértéke szintekre van bontva, attól függően, hogy mennyi CRO-t tartasz a tárcádban.

crypto.com tőzsde és app letöltés hogyan működik mitől népszerű a crypto.com MCO kártya mycryptoption bitcoin ethereum kriptopénz cro token

Hogy pontosan melyek is ezek a kedvezmények?

10.000 CRO felett a platform akár 20% éves kamatot is fizet a letétedre, 10k esetén viszont csak ennek a 20%-nak a 20%-át, azaz éves 4%-ot kapsz. A teljes 20%-os kamatjóváíráshoz 50 millió CRO-t kell a platformon tartanod, ekkor erre kapsz évente 10 milliót kamatként. A Szindikátusi tagság egyfajta VIP-lista, ekkor az újonnan listázott kriptókból tudsz kedvezményes áron vásárolni, még mielőtt mindenki számára elérhetővé válna a platformon.

Milyen előnyöket tartogatnak a kriptoprojektek számára?

Listázáskor a tőzsdén áruba bocsátott tokenekből is fedezhetők a költségek, akár 50%-os arányig, utólagos elszámolással.

Összefoglalás

A Crypto.com által nyújtott szolgáltatások kifejezetten magas színvonalúak, és a kezelhetőség egyszerű. Bőven van likviditás, és a választható tokenek száma is nagy.

A CRO tokennel további előnyöket és kedvezményeket tudnak elérni a tulajdonosok, amely hatással van a felhasználói értékelésekre is, és teljessé teszi az ökoszisztémát.

Hátrányként mindössze annyit lehet felróni, hogy a platform egyelőre még béta verzióban fut, illetve sem derivatívák, sem tőkeáttételes kereskedés nem érhető el még.

Felhívás: Jelen cikkünk semmilyen üzleti vagy befektetési tanácsadásnak nem minősül, és sem a MyCryptOption.com oldal, sem annak üzemeltetői nem vállalnak felelősséget az üzleti döntéseidből, figyelmetlenségből vagy tájékozatlanságból származó károkért. A kriptopénzekkel való üzletelés és befektetés kockázatos, ezért mielőtt pénzügyi döntést hozol, személyesen szerezd be a szükséges információkat, esetleg fordulj szakértőhöz.
Forrás: Cryptopotato.com

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Tetszik a tartalom? Hívj meg minket egy kávéra! 

Útmutatóink, tanulmányaink és minden tartalmunk teljesen ingyenes! Affiliatekből és támogatásokból tartjuk fent az oldalt. Ha szeretnél te is hozzájárulni, hogy az oldal továbbra is fennmaradjon és minőségi tartalmat közvetítsen, akkor támogass minket egy kávé árával kriptóban.

BTC: bc1qp2ux3zjszpnlq8nhylek4nqkgk6ku4cm7er4tt

ETH: 0xbeCf9703c70e0A08096C41E4c86A1C75043d8135

Még több cikk