60 000 dollárig ugrott a Bitcoin árfolyama | Minden adott, hogy elérje a mindenkori csúcsot

A 60 000 dolláros szintet nyaldossa a Bitcoin árfolyama, április óta nem járt itt az árfolyam.


Mozgalmasan indul az október a kriptovaluta szerelmesei számára, hiszen a legtöbb kriptopénz legalább 2 számjegynyű növekedést produkált, de vannak olyanok is, melyek több száz százalékot is elértek néhány nap alatt.

A vezető kriptovaluta péntek hajnalban lódult meg az 56 000 – 57 000 közötti oldalazásból, majd egészen 60 000-ig meg sem állt. Igaz, hogy nem sikerült egyelőre 60 000 dollár fölé emelkedni, hisz az megtorpant az árfolyam, jelenleg 59 500 dollár körül „várakozik”.

 

A jelenlegi árfolyam is igen optimistának számít, hiszen április óta nem járt itt az árfolyam. Még májusban megpróbáltak a bikák felülkerekedni az akkor kialakulóban lévő lejtmeneten, viszont akkor csak 59 600 dollárig sikerült felkapaszkodni. Mint később kiderült, akkor ez csak korrekciója volt az ezt következő zuhanásnak, ami egészen a 30 000 dolláros szintig tartott.

Jelenleg mindössze 8%-ra vagyunk a Bitcoin ATH-tól, vagyis a valaha mért legmagasabb értéktől. Ez tőzsdénként változik ugyan de általánosíthatunk, és valahové 64 800 és 64 890 közé tehetjük.

Forrás: coingecko.com

Nincs még Binance számlád? Nyiss számlát a lenti linken és most 10% kedvezményt kapsz minden vásárlás és kereskedés díjából örökre!
Kérem a 10% Kedvezményt

Mi okozza az emelkedést? Mi várható még?

A Bitcoin még szeptember utolsó napján erőre kapott, azóta töretlen az optimizmus és a vásárlói kedv. Annak ellenére, hogy Kína negatívan áll a kriptovalutákhoz és betiltotta a bányászgépek értékesítését az árfolyamra ez hosszútávon nem hat ki a jelek szerint.

Az emelkedést sokak szerint az intézményi befektetők okozzák, ugyanis Bitcoinba és aranyba „menekítik” tőkéiket a növekvő infláció elleni védekezésként. A JPMorgan bankóriás arról is beszámolt, hogy jobban kedvelik jelenleg az intézményi befektetők a Bitcoint, mint az aranyat.

A jelenlegi ugrást a hírek szerint a SEC (Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete) pozitív hozzállása okozta, miszerint jóváhagyták a Bitcoin ETF-ek kereskedését az országban.

A napokban az is kiderült, hogy az idei évben a Bitcoin volt (legalábbis eddig) a legjobban teljesítő pénzügyi eszköz. Már a napokkal ezelőtti érték lepipálta mind a részvény-, mind az árupiacot.

A továbbiakban nagyon jó esély van, hogy megközelíti vagy akár át is lépi a Bitcoin a mindenkori csúcsot. Erre ugyan nincs garancia, de szinte minden technikai mutató arra utal, hogy nyeregben vannak a vásárlók és folytatódhat a rali.

Forrás: 5PercBitcoin.hu

Idén kezdted a kriptózást?

Töltsd le “Bitcoin és Kriptovaluták Kezdőknek” című digitális könyvünket! Temérdek hasznos infó, útmutató és ismertető (videóval ellátva) vár TELJESEN INGYEN!

+Megismerheted a tőzsdék, platformok és tárcák használatát lépésről lépésre!

eBook Letöltése  További infó az eBook-ról


Mások ezeket is olvasták! Ajánlott cikkjeink:

Olvasd el a legnépszerűbb tőzsdékről szóló értékelést és véleményeket! Oszd meg tapasztalataidat, véleményedet és segítsd a kriptoközösséget!


Csatlakozz Facebook Csoportunkhoz!

A legnagyobb magyar kriptoközösséget építjük: Magyar Bitcoin és Altcoin | Crypto Hírek | Útmutató | Minden, ami kriptovaluta

Még több cikk