A Rakuten új applikációja támogatja a kriptopénzeket

rakuten-bitcoin-etherem-crypto-mycryptoption

Az online kereskedelmi óriás, Rakuten jelentős fejlesztéseket jelentett be a Rakuten Pay mobil fizetési alkalmazásával kapcsolatban. Az új frissítés március 18.-án fog megjelenni és a cég anyagából kiderül, hogy „az összes fizetési lehetőséget tartalmazni fogja.” A vállalat Japán „Amazonjának” számít, több mint 30 millió látogatója van havonta.

A Rakuten 2018 augusztusában megvásárolta az Everybody’s Bitcoin nevű japán kripto tőzsdét közel két és fél  millió dollárért. A vállalat egyidejűleg kijelentette, hogy szeretne a kriptováltás iparban részt venni, ugyanis hisznek a  kriptopénzekben, mint az online kereskedelem fizetőeszközei. Az újrastrukturált Rakuten most már magába foglalja az EveryBody’s Bitcoin kripto váltót is, mint a Rakuten Payment leányvállalata.

A korábbi fizetési leányvállalatuk a Spotlight, mely sokáig hűségesen képviselte a kereskedelmi óriást, szintén át fogja venni az újításokat. Az új alkalmazás természetesen most már támogatni fogja a QR kódokat is.

A cég bejelentése szerint, 2018-ban 141,9 millió yen (1,3 milliárd dollár) nettó bevételt realizált. Ez a szám a korábbi, 2017-es évhez képest óriási növekedést jelent, nem kevesebb, mint 28.4 %-ot. A cég már 2015 márciusában bejelentette, hogy elfogad Bitcoint fizetőeszközként az amerikai Rakuten.com oldalukon.

A Rakuten Japán legnagyobb online kereskedelmi vállalatának számít, de számos európai és amerikai országban is jelen van. Japán mindig is élen járt a technológiák és fejlesztések terén, így talán nem is csoda, hogy a Japán cégek igyekszenek adoptálni a blokklánc technológia nyújtotta előnyöket.

Regisztrálj oldalunkon és tudj meg többet a blokklánc technológiáról, illetve a kriptovalutákról!

INGYEN EBOOK – Blokklánc és Kripto Világ egyszerűen

This image has an empty alt attribute; its file name is Ebook_Cover_picture-min.png

Ha tetszett a cikk, ne felejts el LIKE-olni és megosztani!

Kriptopénz hírek mindennap! Bitcoin, Ethereum, Altcoin hírek egy helyen! Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon! –> MyCryptOption

Még több cikk

jpmorgan-coin-ethereum-bitcoin-crypto-blockchain-mycryptoption

Érkezik a JPMorgan Coin

Az amerikai óriás bank, a JPMorgan február 14.-én jelentette be, hogy létrehozza saját kriptovalutáját. Az…
 » február 15, 2019