David Bowie, a Nirvana, és a Gibson Guitars is az NFT bűvöletében

David Bowie, a Nirvana, és a Gibson Guitars is az NFT Bűvöletében mycryptoption

A 20. század egyik legikonikusabb zenei előadója, David Bowie öröksége hamarosan NFT-ként is napvilágot láthat. A Starly piactérrel közösen a Melos Studio, és a zenész személyes fotósa, Denis O’Regan saját, eddig még sosem bemutatott alkotásokat tokenizálnak, és bocsátanak aukcióra.

A kollekció főleg backstage fotókból és videófelvételekből áll, hanganyagok és beszélgetések mellett. Ezeket egyfajta kártyaként tokenizálják, különböző ritkasági fokozattal, összesen 12 ezer darabot. A kártyák négyesével vannak csomagolva, 99 dolláros csomagáron. Érdekesség, de azok a szerencsések, akik valamelyik kártyából az 1947-es (ez Bowie születési éve) sorozatszámút szerzik meg, további exkluzív NFT-re számíthatnak a stúdió jóvoltából.

Kisebb volumenben ugyan, de Bowie már megjelent az NFT szektorban korábban is, tavaly júniusban jelent meg egy három darabos NFT kollekció róla. A Playboy és Shantell Martin közreműködésével kiadott Bowie 1976 kollekció egy akkori interjút elevenít fel, így állítva emléket a legendának.


 

Próbáld ki a Binance-t most és 10% kedvezményt kapsz minden vásárlás és kereskedés díjából örökre!

Kérem a 10% Kedvezményt


Ha pedig már a zenészlegendákról van szó, hamarosan Nirvana-témájú NFT érkezik, amelyet Kurt Cobain születésének 55. évfordulóján terveznek kiadni. A sorozatban a banda 1991 október koncertjének a fotó-anyagait örökítik meg. A tervek szerint GIF fájlformátumú tokenek is érkeznek, azaz rövid videók, eddig publikálatlan pillanatokról.

Az aukciót a Pop Legendz szervezi, február 20-án indul, és a cseppet sem szerény 67 ETH-s (negyedmillió dollár jelenlegi áron) indulóárra lehet számítani a videók esetén. A fényképek esetén nem ennyire durva a helyzet, de a tervek szerint ott is 1 ETH lesz a minimálár, de ezért legalább színes és fekete-fehér változatban is birtokolhatják majd a tokeneket a tulajdonosok.

Ugyanaznap egy másik aukciót szervez a cég, ezzel viszont már az átlagemberek közé tartozó rajongókat célozzák meg, 500 dollárért mozgóképes, 99 dollárért pedig egyedi fényképes ereklyékhez lehet hozzájutni.

Az 1991-es októberi koncert érdekessége, hogy alig egy héttel a Nevermind című, az együttes legendás lemezének a kiadása után szervezték meg, és mindössze 150-en voltak rajta. Ezért az estéről készült képek, felvételek kifejezetten ritkaságszámba mennek.

Nem csak a zenészek szeretik az NFT-ket, a gitárkészítő Gibson Guitar is valami hasonlóban gondolkodik, legalábbis erre utal a legújabb oltalmi kérvénye. A híres hangszergyártó védjegy-oltalmi beadványt hozott nyilvánosságra, ez alapján a Les Paul, Flying V, SG, Explorer, és Thunderbird gitárok formaterveit védetné le. Az indoklásuk alapján pedig a megszerzett védjegyet digitális, letölthető „zenei, szórakoztatóipari műalkotások, szövegek, hang- és videóanyagok NFT-technológiával való hitelesítésére használná”. Sok más információ egyelőre nincs erről, de figyelembe véve, hogy a művészek, zenészek milyen ütemben jelennek meg az NFT területén, a különböző gyártók, szolgáltatók feltűnése sem tekinthető nagy meglepetésnek.

forrás: nftplazas.com

Csatlakozz Hozzánk Facebookon is: Magyar Bitcoin és Altcoin Csoport (4000+ tag) és Crypto Bitcoin Hungary (1100+ Tag)


Mások ezeket is olvasták! 

Olvasd el a legnépszerűbb tőzsdékről szóló értékelést és véleményeket! 


 

Még több cikk