Most is erős a bitcoin vásárlói nyomás az új indikátor szerint – Korrekció után jöhet a Bull Run?

A CryptoQuant elemzőcég mérései alapján a bitcoin továbbra is erős vásárlói nyomást él át, ahogy a tízezres szint jó belépőpontnak számít. A befektetők többsége ezen az árfolyamon inkább vásárol, mint elad.

A blokkláncok elemzésével foglalkozó cég alapítója, Ki Young Ju egy tweetben mutatta be a legújabb eszközüket, amellyel a bitcoin-befektetők hangulatát tudják mérni.

A  bitcoin „Poteciális vásárlói/eladói nyomás” névre hallgató mérőszám abból jön ki, hogy a tőzsdék által birtokolt bitcoin mennyiségét összevetik a szintén tőzsdék által birtokolt stablecoinok számával. Az eredmény egy durva leképezése lehet a kereskedők hangulatának, és most ez a hangulat határozottan a bikák felé hajlik.

„A BTC erős vásárlási nyomással néz szembe. A tőzsdéken arányaiban most több a stablecoin és kevesebb a bitcoin, mint az év elején. Úgy véljük, van még hely az árfolyamnak felfelé.”

– részletezte Ki Young tweetjében.

A cégvezető szerint az indikátoruknak gyenge pontja is van, hiszen a kereskedők a stablecoinokkal altokat is vásárolhatnak, nem csak bitcoint. Emellett pedig aki shortolásban gondolkodik, az meg pont azért tartja inkább a stablecoinokat, hogy később alacsonyabb árfolyamon tudjon vásárolni.

Most is erős bitcoin vásárlói nyomás az új indikátor szerint - Korrekció után jöhet a Bull Run
Forrás: CryptoQuant

A stablecoinok nagyot menetelnek

A bitcoin legutóbbi árfolyam-mozgásai a tőzsdéket, a kereskedői környezetet sem hagyták érintetlenül. A Tether, a legnagyobb stablecoin kapitalizációja már átlépte a 14 milliárd dollárt, és több adat is arra utal, hogy a kereskedők többsége kifejezetten a shortolás lehetősége miatt kedveli a stablecoinokat.

A Glassnode, egy másik elemzőcég is rendelkezik hasonló mérésekkel, náluk egy úgynevezett „stablecoin készlet aránya” indikátor van. Ennek az értéke pedig nemrégiben új rekordra ért, amely egyben a tavaly júniusi értéknek a háromszorosa. Akkor szinte a mostanival megegyező, 11.400 dolláros árfolyamon cserélt gazdát a BTC. Ez alatt az időszak alatt pedig a tőzsdék bitcoin-készlete folyamatosan csökken, ezt pedig annak a bizonyítékaként értelmezik sokan, hogy eladás és kereskedés helyett a felhasználók fő célja most a felhalmozás és a megtakarítás.

Forrás: Cointelegraph.com

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Tetszik a tartalom? Hívj meg minket egy kávéra! 

Útmutatóink, tanulmányaink és minden tartalmunk teljesen ingyenes! Affiliatekből és támogatásokból tartjuk fent az oldalt. Ha szeretnél te is hozzájárulni, hogy az oldal továbbra is fennmaradjon és minőségi tartalmat közvetítsen, akkor támogass minket egy kávé árával kriptóban.

BTC: bc1qp2ux3zjszpnlq8nhylek4nqkgk6ku4cm7er4tt

ETH: 0xbeCf9703c70e0A08096C41E4c86A1C75043d8135

Még több cikk