Érvényes még a Bitcoin Stock-to-Flow Modell? Megmutatjuk!

Mai este valabil Modelul Bitcoin Stock-to-Flow? Vă arătăm! Érvényes még a Bitcoin Stock-to-Flow Modell? Megmutatjuk!

A népszerű Bitcoin elemző és befektető PlanB továbbra is vásárol amint az ár zuhan, hangsúlyozza, hogy a Bitcoint már számos alkalommal halottnak nyilvánították. Október 3.-án az elemző azt mondta 1,8 millió Twitter-követőjének, hogy ő továbbra is BTC-t vásárol.

Először 2015-ben vásárolt amikor a BTC körülbelül 400 dollárra esett, majd a 2018-as medvepiacon, amikor 4000 dolláron állt meg. A vezető kriptovalutával jelenleg ugyanilyen gyenge szinten megy a kereskedés, ugyanis 72%-al lejjebb van most a minden kori csúcshoz képest.

A 99Bitcoins oldal szerint a BTC-t ezen három alkalommal „halottnak” is nyilvánították. Ez összesen 463 alkalommal történt meg, a kezdtek óta.

Az első bitcoin befektetésem 2015-ben volt, 400 dolláros árnál (sárga kör). A legtöbben azt mondták, hogy a bitcoin halott.

A második befektetésem 2018-ban volt, 4000 dolláros árnál, amikor a S2F modellt közzétettem. A legtöbben azt mondták, hogy a bitcoin halott.

A harmadik befektetésem most 20 000 dollárnál volt. A legtöbben azt mondják, hogy a bitcoin halott.”


Próbáld ki a Binance-t most és 10% kedvezményt kapsz minden vásárlás és kereskedés díjából örökre!

Kérem a 10% Kedvezményt


Továbbra is érvényes a S2F modell?

PlanB is megkapta a saját részét a kritikákból (ahogyan továbbra is megkapja), amikor az ár-előrejelzési modell idén érvénytelennek látszott. A BTC ára nem emelkedett 100 000 dolláros csúcsra, ahogy azt 2021 végén az előrejelzésében megállapította, vagy a 135 000 dolláros év végi zárásig, ahogy azt akkoriban jósolta.

A modell mégis hibátlannak tűnik, ha figyelembe vesszük a felső és alsó határt, vagy az előrejelzett ártól való eltérés tartományát a ciklus aktuális időszakára, amely szintén hosszabbodni látszik.

A szeptember 19 425 dolláros zárásával a BTC körülbelül 75%-kal az erre a ciklusra jelzett ára alatt van. Azt is megfigyelték, hogy a Bitcoin történet során soha nem zárt le egy havi gyertyát korábbi történelmi csúcsa alatt.

Ez remek vételi pontot jelent azok számára, akiknek meggyőződése, hogy a S2F továbbra is érvényes, és a csökkenő trend lassan megfordul 2023-ban, valamikor a következő felezés előtti időszakban.

Az eszközzel több hosszabb távú technikai mutató alatt is kereskednek, mint például a 200 hetes mozgóátlag 23 470 dolláron és a realizált árfolyam, amely a Woo Charts szerint 21 235 dollár.

Ismét 19 000 dollár alá süllyedt a Bitcoin

A főbb makrogazdasági aggályok tovább táplálják a medvéket mind a hagyományos pénzügyi, mind pedig a kriptográfiai piacokon. A BTC meredeken 19 000 dollár alá esett a hétfő reggeli kereskedés során, de azóta a CoinGecko szerint visszatért 19 194 dollárra.

Az eszköz továbbra is szoros konszolidációban van, ahogy az elmúlt három hétben is. 20 000 dollár fölötti szintet nem sikerült elérni, emellett pedig többször is tesztelte a 18 000 dolláros szint közepén lévő támaszt.

Forrás: beincrypto.com

Mások ezeket is olvasták! 

Olvasd el a legnépszerűbb tőzsdékről szóló értékelést és véleményeket! 

Még több cikk