Irán szeretné átnevezni fiat-valutáját. Továbbá négy nullát eltávolítanak egy új, toman nevű fiat létrehozásához, mivel a kripto iránti kereslet növekszik. A hiperinfláció által sújtott iráni parlament kérvényezte fiatja – a rial – újranevezését, helyettesítve egy új, a toman nevű valutával. A terv szerint minden toman 10.000 rial értékű lesz.
Az újranevezési terv szerint az iráni nemzeti valutából négy nullát levágnak azért, hogy az ország gazdasági fellendülése elindulhasson. Ez egy lépés, amely tükrözi a más országok, például Venezuela és Zimbabwe által tett lépéseket az óriási infláció közepette. Mivel az Egyesült Államok kilép az Iránnal folytatott nukleáris üzletből és újból bevezeti a szankciókat, ugyanis az ország gazdasági helyzete rendkívüli helyzetben volt. A nemzetközi téren gyakorlatilag Irán súlyos likviditási válsággal és devizahiánnyal néz szembe. Általában a gazdasági válságban szenvedő országokban élő emberek a kriptovalutákhoz fordulnak, nem csak a vagyon megőrzésének, hanem a nemzetközi tranzakciók végrehajtásának céljából is.
Irán hiperinflációval kűzd
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke 2018 májusában kilépett az Iránnal közös nukleáris üzletéből. Ez a döntés óriási nyomást gyakorolt az ország már amúgy is törékeny gazdasági helyzetére. Babak Behboudi, a blokklánc innovációs cég, a Synchronium vezérigazgatója, kommentálta az Egyesült Államok szankcióinak Iránra gyakorolt hatását, megjegyezve:
„Az Egyesült Államok szankciói az elmúlt években az iráni gazdaság legnagyobb problémáját jelentették, és ezek a gazdaság jelentős részét megbénították. Egy olyan országban , mint Irán, ahol a gazdaság jelentős része továbbra is állami tulajdonban van, az ilyen szankciók megakadályozzák a gazdasági stabilitást és a növekedést. ”
Miközben a megállapodás hatályban volt, Irán gazdasága nyitott volt a nemzetközi téren. Valójában az ország elnöke, Hassan Rouhani a 2017. évi választási kampányát olyan programok alapján folytatta, amelyek kiaknázták az USA-val kötött megállapodás által nyújtott lehetőségeket.
Regisztrálj oldalunkon és tudj meg többet a blokklánc technológiáról, illetve a kriptopénzekről!
INGYEN EBOOK – Blokklánc és Kripto Világ egyszerűen
Ha tetszett a cikk, ne felejts el LIKE-olni és megosztani!
Kriptopénz hírek mindennap! Bitcoin, Ethereum, Altcoin hírek egy helyen! Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon! –> MyCryptOption