Kedvezőtlen jogszabály a kriptós cégek számára, megindult a kivándorlás Észtországból

esztorszagbol-kivonulnak-a-akriptovallalatok-bitcoin-ethereum-altcoin-hirek-mycryptoption

Az Európai Unió új törvényei arra kényszerítették a kriptoipar szereplőit, hogy kivándoroljanak Észtországból a szabályozások nagymértékű szigorítása miatt.

2017-ben az észt kormány felkavarta a kriptovilággal kapcsolatos jogszabályokat, ugyanis számos olyan új törvényt vezetett be, melyek támogatják a kriptopénz projekteket. Ezek a jogszabályok két különböző kategóriába oszlanak: az egyikbe tartoznak a kriptopénz váltók, míg a másikba azok a vállalatok, akik ICO-t akarnak létrehozni. Ez mindkét féle vállalkozás számára kedvez, hiszen ez az első „valódi” kriptopénz szabályozási rendszer, szerte a világon.

Ezen engedélyek eredményeként a vállalkozók digitálisan csatlakozhatnak a kicsi, ámbár nagyszerű balti nemzethez. Az észt kormány több szempont miatt is az élen járt. Az ország nemcsak úttörőnek számít a kriptopénz szabályozásban, hanem bármely nemzet állampolgárai számára lehetővé tette a „digitális székhely” megszerzését is. Ez a digitális székhely lehetővé tette a vállalkozók számára, hogy jogi értelemben magukat vagy vállalataikat Észtországba helyezzék át. Ezáltal sokkal könnyebben megszerezhetők a kívánt kripto-licenszek , még akkor is, ha a világ más pontján folytatnak üzleti tevékenységet.

A digitális székhely  és az engedélyezett kripto vállalkozás működtetésének képessége ultra-modern kombinációja szinte mindenkit lenyűgözött a kripto iparban – különösen azokat, akik átláthatóságot és biztonságot keresnek. Fél évvel a licenszek kibocsátásának megkezdését követően már körülbelül 2000 cég szerezte meg a kriptovalutákra vonatkozó licenszek valamelyikét.

Három évvel később, 2020 januárjában, az észt kormány új, külön szabályokat vezetett be azokra a cégekre, melyek korábban már megszerezték, illetve melyek új licenszt igényelnek. Ez egy merőben új képet rajzolt fel a kriptovaluta szabályozás területén.

Ezek olyan új stratégiai intézkedések, melyek az Európai Unió által újonnan bevezetett KYC (Know Your Customer) jogszabályok eredményeként jöttek létre. Dióhéjban ezek az új törvények megkövetelik a tagállamoktól a kriptovaluta iparban működő vállalatok működésének szabályozását. Ezen új törvények általános célja a pénzmosás megállítása a viszonylag még szabályozatlan iparágban.

Sokan azonban rámutattak arra a tényre, hogy az észt törvények már megfelelnek az új EU követelményeknek, akkor most meg minek az új szabályok?

Új szabályokat vezettek be

A „régi” szabályozás értelmében az engedélyt kérelmező társaságoknak ki kellett nevezniük egy személyt, aki a KYC-ért felelős. Ennek a személynek  igazolást kell felmutatnia a helyi rendőri hatóságtól, a cég makulátlan hátteréről. Ezenkívül az is követelméby, hogy az igazgatók legalább egyikének az EU-s lakóhellyel, míg a cégnek bejegyzett észtország-i székhellyel kell rendelkeznie. Egy ilyen licensz megszerzése mindössze 400 dollárba került.

Ha összehasonlítjuk az új EU törvényeket a régi észt törvényekkel, láthatjuk, hogy a követelményeik szinte ugyanazok. Az új észt törvények azonban terhet és bonyolult szabályozási kötelezettséget rónak a vállalatokra, a kriptoiparban való fennmaradáshoz. Ha azt észteknek eddig az volt a célja, hogy odacsábítsa a kezdő vállalkozásokat a kedvező feltételekkel és költségekkel, akkor most úgy tűnik, hogy most épp ellenkező célokat tűztek ki, mintha tudatosan „távol akarnák tartani” ezeket a cégeket. Az új törvények értelmében a cégeknek rendelkezniük kell helyi vezetővel, helyi irodával és a fizetési kötelezettség is 3700 dollárra emelkedett. Ez meglehetősen markáns különbség a korábbi árhoz és a vállalatokra rótt kötelezettségekhez képest.

Naeem Aslam, egy hivatásos londoni pénzügyi kereskedő megvizsgálta, mi szükséges az Észtország által kibocsátott engedélyek megőrzéséhez:

„Jelenleg Észtországban a legolcsóbb compliance szolgáltatás is havi 1500 dollárba kerül, beleértve az egyszeri díjat is. ”

Ezt követően azt is elmagyarázta, hogy „néhány cég elmondta, hogy egyszerűen így ki lettek taszítva azt észt piacról ”.

Ez azt jelenti, hogy a vállalatoknak most 18 000 és 20 000 dollár közötti éves díjat kell fizetniük.  Természetesen, mint bárki, aki a startup világában dolgozott, egyetért azzal, hogy évente 18 000 dollár egy ilyen licenszért, amit máshonnan is be lehet szerezni negyedáron, nem igazán kecsegtető.

Következésképpen, az  Észtországot elhagyó kriptovállalatok száma gyorsan el kezdett növekedni. Számos cég az Egyesült irányába látja a megoldást és megpróbálja alkalmazni az FCA szabályozó szerv kinálta lehetőségeket.

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Még több cikk