Leállt a Coinbase, ahogy a bitcoin megközelítette a 2019-es csúcsot

leállt a coinbase

Az egyik legnagyobb és legnépszerűbb kriptotőzsdénél, a Coinbase-nél leállították a kereskedést technikai problémákra hivatkozva, éppen akkor amikor a bitcoin árfolyama megközelíteni látszott a 2019-es 13.880 dolláros csúcsot. A tőzsde azóta is folyamatosan teszi közzé a frissítéseket az üggyel kapcsolatban, viszont a legutóbbi adatok szerint még mindig nem működik, de már megtalálták és megoldották a problémát és ennek tesztelése van folyamatban.

leállt a coinbase
Forrás: status.pro.coinbase.com

A Coinbase szerda késő esti jelentésében azt írta, hogy azonnal elkezdte kivizsgálni a problémát, viszont egyebet nem is fűzött hozzá. Az óriásvállalat már nem első alkalommal produkál kimaradásokat a kereskedésben a zsúfoltabb periódusok során. Nem is olyan rég, szeptember 4.-én történt hasonló kiesés, amit egy rendszerleállás okozott a Coinbase hivatalos jelentése szerint.

A tegnapi leállás, ami még most is tart éppen akkor következett be, amikor a bitcoin az utóbbi másfél évben a legközelebb állt a 2019 június 26.-ai csúcshoz. Crystal Young a Coindesknek adott nyilatkozatában elmondta, hogy minden változásról értesítik az ügyfeleket a cég által közzétett linken.

Jelenleg nem tudni, hogy ez a helyzet meddig áll fenn és érint-e egyéb funkciót is a kereskedésen kívül, ahogy az sem, hogy az ebből származó esetleges veszteségeket hogyan fogja kezelni a cég.

Akit érdekelnek a Coinbas-el kapcsolatos fejlemények, azok a következő linken érhetik el:

https://status.pro.coinbase.com/

Forrás: Coindesk.com

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 Kezdőknek Közösség  Egyéb
 Bitcoin Útmutató  Likeolj minket Facebookon!  Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató  Csatlakozz Discord-on!  Videók
 Kripto Szótár  Kövess minket Youtuben is!  Altcoinok

Még több cikk

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments