Meglepő fordulat a J.P.Morgan részéről: Megnyíltak a kapuk a kriptovaluta hívők előtt

meglepo fordulat a J.P.Morgan reszerol

Érdekes események sorazata körvonalazódik, ugyanis meglepő fordulat történt a J.P.Morgan részéről. Ahogyan az köztudott, a J.P.Morgan Chase az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb bankja, illetve világviszonylatban tekintbe is az előkelő 6. helyet foglalja el.

A J.P.Morgan álláspontja a kriptókat tekintve

meglepo fordulat a J.P.Morgan reszerol kriptopenz kriptovaluta

A kriptovilág követői minden bizonnyal tudják (akik pedig nem, azoknak most elmondjuk), hogy a J.P.Morgan vezérigazgatója, Jamie Dimon 2017-ben negatív nyilatkozatot tett közzé a Bitcoinnal kapcsolatban. Az elismert üzletember cseppet sem fogta vissza magát, ugyanis „lejáratta” a Bitcoint, csalásnak nevezte azt. Továbbá ironikusan megjegyezte, hogy a Bitcoinnak akkor van haszna, hogyha bűnöző vagy.

Igen kemény szavak voltak ezek akkoriban egy elismert és befolyásos ember szájából. Meglehetősen nagy befolyással volt ez az akkori kriptopénz világra, ami a Bitcoin árfolyamán is tükröződött. Jelentősen vissza esett a Bitcoin árfolyam a beszédet követő napokban.

Az első meglepő fordulat a J.P.Morgan részéről

Az ember azt hinné egy ilyen nyilatkozat után, hogy Jamie Dimon és a J.P.Morgan haragszik a Bitcoinra és a kriptopénzekre. Ez egyáltalán nem így van. 2019-ben, Dimon beszédét követően két évvel a J.P.Morgan meglepő bejelentést tett. A bank nyilvánosságra hozta, hogy létrehozza a világ első amerikai bank által fedezett kriptovalutáját. Bizony-bizony, erre senki nem számított. A háttérben dolgozva a J.P.Morgan eldöntötte, hogy mégsem akar kimaradni a kriptovilágból és a blokklánc technológia nyújtotta lehetőségekből (vagy talán rájöttek, hogy még sem jó ötlet a széllel szemben pisilni).

Mindenkit sokkolt a bejelentés, a J.P.Morgan létrehozza saját kriptovalutáját, a JPM coint, ami a bank stablecoinja lesz. Ez azt jelenti, hogy a 1 JPM coin árfolyama pontosan 1 dollárt fog érni. A bank szerint a token nagyon hasznos lesz a nemzetközi JPM ügyfelek tranzakcióira.

A második meglepő fordulat a J.P.Morgan részéről

Az első meglepetés után, talán ez már nem is lesz annyira meglepő. Nem szeretnénk belemenni semmilyen találgatásokba, de nagyon hasonlít az eset a híres közmondásra, vagyis a „Bort iszik és vizet prédikál.”. Ez az üzleti életben nem is olyan ritka, nem egyszer fordult már elő, hogy híres emberek, cégek nyilatkoztak egyféleképpen, majd az ellenkezőjét tették. Nos, hogy ez egy jól kidolgozott terv része, vagy csupán újramérlegelték a tényeket és meggondolták magukat?…nos ezt döntse el mindenki saját maga, melyiket hiszi el.

No, de a második meglepő fordulat a J.P.Morgan részéről pár nappal ezelőtt, vagyis 2020 május 12.-én érkezett, amikor bejelentették, hogy partnerséget köt két híres kripto tőzsdével, a Coinbase-el és a Gemini Trust-al.

Mit jelent ez és miért fontos?

Ez konkrétan azt jelenti, hogy a történelemben először egy hagyományos pénzügyi rendszer, nem mellesleg Amerika legnagyobb bankja, a J.P.Morgan elfogadta banki ügyfélként az egyik legnagyobb és legkedveltebb kripto tőzsdét a Coinbase-t, illetve a Gemini-t, mely szintén rendkívül elismert és közkedvelt. Ez fontos lépés a kriptopénzek világában, ugyanis meglehet a hiányzó híd az elfogadottság felé.

Úgy tűnik megtört a jég, a J.P.Morgan akar lenni az első a világon, aki hivatalosan támogatja a kriptopénzeket?!

Regisztrálj oldalunkon és tudj meg többet a blokklánc technológiáról, illetve a kriptopénzekről!

INGYEN EBOOK – Blokklánc és Kripto Világ egyszerűen

This image has an empty alt attribute; its file name is Ebook_Cover_picture-min.png

Ha tetszett a cikk, ne felejts el LIKE-olni és megosztani!

Kriptopénz hírek mindennap! Bitcoin, Ethereum, Altcoin hírek egy helyen! Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon! –> MyCryptOption

 

Még több cikk