Minden jel arra utal, hogy a Tesla ismét támogatni fogja a Bitcoin fizetéseket

a tesla ismet elfogadja a bitcoint

A Tesla Dogecoin fan vezetője, Elon Musk nem tagadta soha, hogy kedveli a kriptovalutákat – főleg a Dogecoint – viszont nem ennek köszönhetően vált idén híressé a kriptovilágban. Sokkal inkább ellentmondásos Twitter posztjai miatt.

Pár hetente változtatgatta álláspontját a Bitcoinnal szemben, hol pozitívat, hol valami negatívat posztolt, természetesen az egekbe vagy a padlóra küldve a napi bitcoin árfolyamot. Sokan megvádolták, hogy szándékosan manipulálja a piacot, mert így akar profitálni belőle.


Korábbi események

A cég az év elején egyszer már bejelentette, hogy Bitcoinért is lehet Tesla járműveket vásárolni, ennek hatására több ezer dollárt ugrott az árfolyam, áttörve az akkori 41 000 dollár körüli mindenkori csúcsot.

Ez viszont nem volt hosszúéletű, ugyanis néhány hónappal később Musk bejelentette, hogy mégsem fogadják el a Bitcoint, mert annak bányászata túlságosan környezetszennyező, ez pedig szembemegy a cég környezetbarát nézeteivel.

Azt viszont még a nyáron elmondták, hogy ismét el fogják fogadni a vezető kriptovalutát, amint a bányászatra felhasznált elektromos energia legalább fele megújuló energiaforrásból fog származni.

Több forrás is igazolta az elmúlt hónapokban, hogy a Tesla vezetője által említett feltétel már teljesült, azonban az autógyártó cég még semmilyen lépést nem tett ígeretének betartása felé, egészen mostanáig.


Nincs még Binance számlád? Nyiss számlát a lenti linken és most 10% kedvezményt kapsz minden vásárlás és kereskedés díjából örökre!
Kérem a 10% Kedvezményt
 

Csak idő kérdése és a Tesla ismét támogatni fogja a Bitcoiont

A cég szeptemberben be is nyújtotta kérvényét az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez, a SEC-hez, melybe a „jövőbeli kriptovaluta tranzakciók visszaállítását” is belefoglalta. Ez arra enged következtetni, hogy az óriáscég valóban vissza akarja állítani a kriptovaluta elfogadást.

Emellett a cég kifejezte elkötelezett hitét is a kriptovaluták melett mind értékmegőrző, mind fizetőeszköz formájaként:

Hiszünk a digitális eszközök hosszútávú lehetőségeiben, mind befektetésként, mind pedig likvid fizetési alternatívaként.

Azt is tudjuk, hogy a Tesla nem kevés Bitcoint birtokol befektetési portfóliójában, sőt eddig úgy tűnik, hogy nem is nagyon akarnak megválni a tőle.

Egyelőre a cég nem nyilatkozott az esetről, tehát hivatalos álláspont még nem született. A kriptoközösség azonban ez egyértelmű jelnek tekinti, és sokan úgy vélik, csupán idő kérdése, mikor fogja ismét elfogadni a Tesla a bitcoint fizetőeszközként.

Forrás: 5PercBitcoin.hu


Idén kezdted a kriptózást?

Töltsd le “Bitcoin és Kriptovaluták Kezdőknek” című digitális könyvünket! Temérdek hasznos infó, útmutató és ismertető (videóval ellátva) vár TELJESEN INGYEN!

+Megismerheted a tőzsdék, platformok és tárcák használatát lépésről lépésre!

eBook Letöltése  További infó az eBook-ról


Mások ezeket is olvasták! Ajánlott cikkjeink:

Olvasd el a legnépszerűbb tőzsdékről szóló értékelést és véleményeket! Oszd meg tapasztalataidat, véleményedet és segítsd a kriptoközösséget!


Csatlakozz Facebook Csoportunkhoz!

A legnagyobb magyar kriptoközösséget építjük: Magyar Bitcoin és Altcoin | Crypto Hírek | Útmutató | Minden, ami kriptovaluta

Még több cikk