Több, mint 25 ezer orosz tárcát blokkol a Coinbase | Elkötelezett a szankciók betartása mellett

Több, mint 25 ezer orosz tárcát blokkol a Coinbase Elkötelezett a szankciók betartása mellett mcyryptoption

Az Oroszországban bevezetett pénzügyi szankciók fényében sokan szállnak vitába az ország lakosainak kriptovaluta használatával kapcsolatban.

A Coinbase, egy március 7.-i posztjában kijelentette, hogy teljesen elkötelezett a szankciók betartása mellett. Ennek érdekében pedig egy több rétegű, világméretű szankciós program kifejlesztésén dolgozik. A cég nyilatkozatában közölte, hogy több, mint 25 ezer orosz felhasználói címet blokkoltak. A blokkolt címekről úgy vélik, hogy bűncselekményeket folytató magánszemélyekhez, vagy vállalkozásokhoz kapcsolódnak.

” Ma a Coinbase több, mint 25 ezer tiltott tevékenységeket folytató, orosz személyekkel vagy szervezetekkel kapcsolatos címet blokkol, ezek közül pedig sokat saját automatikusan végbemenő vizsgálataink során azonosítottunk. Miután azonosítottuk ezeket a címeket, megosztottuk őket a kormánnyal a szankciók végrehajtásának további támogatása érdekében. „

A cég ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a tranzakciók nyilvánosak, a tranzakciós adatokba betekintést engednek. Az utalások nyomon követhetők és állandóak, így a blokkláncon való rögzítést követően ezek a tranzakciók nem visszafordíthatók. Ezzel szeretnék elkerülni, hogy a gyanús személyek információkat tartsanak vissza az észlelés elkerülése érdekében.


 

Próbáld ki a Binance-t most és 10% kedvezményt kapsz minden vásárlás és kereskedés díjából örökre!

Kérem a 10% Kedvezményt


Az orosz hatalmak kriptohasználattal szeretnék elkerülni a szankciókat?

A jelenlegi szankciók leküzdésének érdekében az orosz kormánynak és más szankció alá vont szervezeteknek, óriási mennyiségű digitális eszközre lenne szüksége. Ennyihez pedig gyakorlatilag lehetetlen hozzájutni.

Nemrégiben Finbold 3 okot emelt ki, melyek miatt Oroszország nem tud felülemelkedni a szankciókon a kriptók használatával, mégpedig: hiányzik a likviditás, az anonimitás, a kripto tőzsdékre pedig a pénzmosás elleni szabályok vonatkoznak.

A Coinbase kiemelte, hogy csak az orosz központi bank több, mint 630 milliárd dollárnyi, többnyire immobilizált tartalék eszközt birtokol.

” Ez több, mint az összes digitális eszköz ( egy kivételével ) piaci kapitalizációja, és 5-10-szeresét teszi ki az összes digitális eszköz napi forgalmazott mennyiségének ”

– közölte a vállalat.

Következésképpen a nagy volumenű  tranzakciók nyílt és átlátszó kripto tranzakciókkal való elrejtési kísérlete lényegesen nehezebbnek bizonyul, mint más, már létező technikák alkalmazása.

forrás: finbold.com

Csatlakozz Hozzánk Facebookon is: Magyar Bitcoin és Altcoin Csoport (4700+ tag)és Crypto Bitcoin Hungary (1500+ Tag)


Mások ezeket is olvasták! 

Olvasd el a legnépszerűbb tőzsdékről szóló értékelést és véleményeket! 


 

Még több cikk