Top 10 kriptovaluta az aktív fejlesztők tekintetében

milyen kriptovalutába érdemes fektetni 2023-ban

2023 második hónapjába lépve sem tűnik úgy, hogy a kriptopiac lassítani szeretne, több kriptopénz is jelentős mértékben erősödött. Emellett a munka a háttérben is folyik, így több projekt esetében a fejlesztők rengeteget dolgoznak, hogy az élmezőnybe repítsék a digitális eszközeiket. A GitHub aktivitásából pedig leszűrhető, hogy melyik csapat mennyi fejlesztést hajt végre a rendszeren.

A dobogó csúcsán a Polkadot, és azon belül is a Kusama hálózat helyezkedik el, a fejlesztési pontszáma 822.

A második helyen a Cardano található, 701-gyel, a harmadik helyet pedig az Ethereum foglalja el a maga 634-es pontszámával. Kapitalizáció alapján az Ethereum a második legnagyobb kriptopénz, fejlesztési aktivitás terén mégis úgy tűnik, van nála nagyobb aktivitású projekt. A negyedik helyen a metaverzumos játék, a Decentraland helyezkedik el 607 ponttal, ötödikként pedig a Filecoin szerepel a listán 594-gyel.

A top10 több tagja között megtaláljuk a Status, Internet Computer, Iota, Solana, és Cosmos hálózatokat.

top 10 legaktívabb kriptovaluta projekt
Forrás: ProofofGitHub

A vezető Polkadot viszont a jelek alapján kiérdemli a hírnevét, hiszen önmagát csak úgy jellemzi, hogy „a blokkláncok blokklánca”. A pontszáma mellett szinte eltörpül a Cardano vagy éppen az Ethereum teljesítménye.


Próbáld ki a Binance-t most és 10% kedvezményt kapsz minden vásárlás és kereskedés díjából örökre!

Kérem a 10% Kedvezményt


Nem csak a GitHub számai mutatják ezt, de a Santiment kriptoelemző platform saját felmérése is azt támasztja alá, hogy a Polkadot messze kiemelkedik a mezőnyből a fejlesztői aktivitás tekintetében.

milyen kriptovalutába érdemes fektetni
Forrás: Santiment

A Polkadot csapata nemrégiben osztotta meg az ütemtervét, amely alapján azon dolgoznának, hogy a platform a lehető legjobban skálázhatóvá váljon, minél nagyobb teljesítmény tudjon kezelni. Az elképzelések között olyanok is szerepelnek, hogy növelnék a szinkronizációt az oldalláncok és a főlánc között. Ha ezt sikeresen végre tudják hajtani, akkor a sebesség jelentősen megnövekedne, és a hálózat képes lenne másodpercenként akár egy millió tranzakció kezelésére is.

A második helyen álló Cardano sem áll rosszul, a hálózat főláncon tapasztalt aktivitása az utóbbi évek során többször is új rekordot ért el. A tavalyi évben az egyik legnagyobb mértékben fejlesztett kriptopénz lett, szorosan követve a második helyezett, a Polkadot által. A Cardano aktivitása szinte folyamatosan növekedett a 2022-es év során, az okosszerződések bevezetése után nem sokkal a főhálózaton aktivált szerződések száma elérte a 4 ezret.

A 2023-as év sem tűnik olyannak, amely lassulást hozhatna, a beszámolók szerint szinte sorban állnak a különböző projektek, hogy aktiválják azokat a hálózaton. Az egyik legfelkapottabbnak a stablecoin, a Djed számít, amelyről a Cardano támogatói azt remélik, hogy árfolyam-növekedést is hozhat az ADA token számára.

Forrás: finbold.com

Csatlakozz Hozzánk Facebookon is: Magyar Bitcoin és Altcoin Csoport (8000+ tag) és Crypto Bitcoin Hungary (4000+ Tag)


Mások ezeket is olvasták! 

Olvasd el a legnépszerűbb tőzsdékről szóló értékelést és véleményeket! 

Még több cikk