Top 3 Decentralizált Tőzsde (DEX) 2020-ban, amit kedvelnek az emberek

știri crypto dex top 3 dex 2020ban legnépszerűbb kriptopénz váltó mycryptoption

A DeFi növekedése magával hozta a decentralizált tőzsdék, a DEX-ek hasonló ütemű felfutását is. Ez nem is számít igazán nagy meglepetésnek, hiszen a decentralizált tőzsdék a hagyományos tőzsdékkel összehasonlítva több előnyt is felvonultatnak. Ilyenek például a felhasználói kulcs-kezelés, a magánszféra védelme, és a robosztus biztonsági protokollok használata. Emellett pedig ezek a tőzsdék testesítik meg legjobban a kriptoipar mögött álló blokklánc-technológia esszenciáját is.

Nézzük meg, milyen előnyökkel is jár, ha centralizált tőzsde helyett decentralizáltat választunk, és vizsgáljuk meg a jelenlegi top3 DEX-et, amelyek relatív rövid idő alatt tettek szert nagyobb népszerűségre, az Uniswap, Godex, IDEX triót.

Miért is kell egy DEX?

A DEX elválaszthatatlan a kriptopénzek alapfilozófiájától. Satoshi Nakamoto a Bitcoin megalkotásakor a 2008-as válság egyik okát abban látta, hogy túl kevés kézben összpontosul túl nagy hatalom. Így a megoldás részben a decentralizáció, hogy ne lehessen önkényesen megváltoztatni a rendszert a többségi konszenzus nélkül.

A hatalom elaprózása

A hagyományos tőzsdék, a CEX-ek ugyanúgy centralizáltak, mint a hagyományos pénzrendszer bármely intézménye. Néhány személy kezében vannak a döntési lehetőségek, ha pedig ez a kéz nem tiszta, akkor forgalomhamisítás, piaci manipuláció ugyanúgy feltűnhet a porondon, mint sok más törvénytelen megmozdulás.

A CEX-ek profitorientált vállalkozások, amelyek bevétele a tőzsdei jutalékokból származik. Így viszont ők kontrollálják a blokklánc ökoszisztémába történő bejutást. Azok, akik szerényebb pénzügyi ismeretekkel rendelkeznek, így hátrányba kerülhetnek. Ez pedig eléggé ellentétes a kriptó és a blokklánc közösség-orientált ideológiájával.

Egy DEX leginkább itt különbözik a CEX-től, hiszen az előbbit nem egy önálló entitás futtatja. A DEX-ek nyílt forráskóddal programozott kereskedőplatformnak számítanak, amelyek a szervezeti döntéseket legtöbbször a saját tokenjük tulajdonosaira bízzák.

Tárolás és biztonság

Egy tőzsdén akkor tudsz kereskedni, ha a kriptopénzeidet beutalod hozzájuk, így tulajdonképpen feladod a rendelkezést azok felett. Ez pedig különösen nagy gondot okozhat egy váratlan esemény, például egy tőzsdei hekkelés esetén, hiszen a teljes portfólió elveszhet. Márpedig a kriptoiparban nem ritkák az ilyen támadások, akkora nevek is szerepelnek az áldozatok listáján, mint a Binance, a Bithumb, vagy a Cryptopia. A DEX-ek ezt úgy küszöbölik ki, hogy a felhasználók kriptopénzei sosem kerülnek ki az ő irányításuk alól, azok végig a tárcákban maradnak. Egy DEX emiatt kevésbé vonzó célpontja lehet egy támadásnak, hiszen egy fontos támadási faktort küszöbölnek ki a történetből a blokklánc-technológiának köszönhetően.

Magánszféra

A DEX-ek másik, talán még nagyobb előnye, hogy sokkal alkalmasabbak a magánszféra védelmére, hiszen legtöbbször nem igényelnek KYC-azonosítást. A centralizált tőzsdék többsége pedig érthetően meg akar felelni a nemzetközi, nemzeti szabályoknak, törvényeknek, így kisebb-nagyobb fokú azonosítást követel meg a felhasználóitól, akik ezt nem feltétlenül díjazzák.

2020 legjobb DEX-ei

Azt már átvettük, hogy miért is jobb egy DEX egy hagyományos tőzsdénél, nézzük meg, a gyakorlatban mely tőzsdék biztosítják a legjobb lehetőségeket a felhasználók számára!

Godex

A népszerű váltó mostanra több, mint 200 kriptót kezel, és majdnem minden nap felkerül a kínálatba egy új projekt. A Godex-en keresztül kereskedve semmiféle személyes adatot nem kell megadnunk, még regisztráció sem kell hozzá. Emiatt a privát jellegű működés miatt érthetően ez számít a kedvencnek azok között, akik első helyen a pénzügyi magánszférát értékelik, mint értéket.

Nincs megkötés a volumen tekintetében sem, a váltás pedig fix árfolyamon valósul meg, kiküszöbölve a piaci fluktuációt.

A platform fejlesztői nagy tapasztalattal rendelkeznek az iparágban, így számos biztonsági protokollt is alkalmaznak a felhasználók védelmében. A DEX rendelkezik SSL igazolásokkal, és védve van a DDoS támadások ellen is, amelyek volt már, hogy megkeserítették a centralizált tőzsdék életét.

A szélesebb kriptoszféra is elismeréssel tekint a Godex-re, ezt bizonyítja számos partnerkapcsolat, amelyet olyan partnerekkel hozott tető alá, mint a BitFinex, Binance, HitBTC többek között.

A hab a tortán pedig az, hogy a platform saját ajánlói rendszerrel is rendelkezik, akár 0,005 BTC bónuszt is szerezhetsz így, a bevételből pedig akár 0,6%-os részesedést. A mobil eszközökön használható applikációját pedig a tervek szerint még ebben a hónapban kiadják.

 Uniswap 

A DeFi felfutása elhozta az Uniswap tündöklését is, az elmúlt hónapokban nagy népszerűségre tett szert. A kritikusok leginkább a minimalista megjelenését emlegetik, hiszen mindössze egy ablakot kapunk, ahol a tokencsere végrehajtható, mégis ez számít a legkedveltebb platformnak a felhasználók között. Ebben valószínűleg annak is szerepe van, hogy rengeteg, centralizált tőzsdén egyáltalán nem listázott token elérhető rajta.

Ez a minimalizmus is szerepet játszhat a népszerűségben amúgy, hiszen semmilyen módon nem bonyolítja meg a saját használatát. Nincs order book, és grafikon sem. Van egy „Automated market maker” néven futó algoritmus, amely likviditási pool-t használ order book helyett, és amely fixálja a váltási arányt, így a felhasználó egyszerűen csak a Metamask tárcájába küldi a tokeneket, majd máris lehetősége nyílik a kereskedésre, a legjobb aktuális piaci áron.

Kiválasztjuk, hogy mit cserélnénk mire, megadjuk a mennyiséget, és kész is vagyunk.

IDEX

A szintén Ethereum-alapú tőzsde 2018-ban indult, de az Uniswap-pal ellentétben kifejezetten részletesen kidolgozott felületet kapott. A megjelenés és az elérhető funkciók is megközelítik azt, amelyet egy centralizált tőzsdén kapunk.

Az IDEX gyors, off-chain tranzakciókat ígér, amelyek az Ethereum okosszerződéseivel párhuzamosan működnek. A kereskedés maga a platformon zajlik, a tokeneket és a különböző engedélyeket pedig már az okosszerződések kezelik.

Éppen ezért a felületen limit típusú megbízásokat is lehet adni, és a kereskedés nem kerül gas-ba.

Összegzés

Egy DEX számos előnnyel rendelkezik, ha az összehasonlítás másik szereplője egy centralizált tőzsde. Az itt felsorolt három bizonyítja, hogy a kereskedés decentralizált irányítási struktúra mellett is hatékony lehet. A növekvő népszerűség pedig jelzi, hogy ezt a felhasználók is értékelik, és a DEX-ek nem fognak eltűnni a szektorból, van rájuk igény.

Azt viszont majd csak az idő dönti el, hogy hosszú távon melyik típus fogja jobban maga mögé állítani a tömegeket. Az viszont elmondható, hogy egy DEX-ek által dominált blokklánc-ökoszisztéma nagyobb biztonságot, önrendelkezést és magánszférát biztosít a használói számára.

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Tetszik a tartalom? Hívj meg minket egy kávéra! 

Útmutatóink, tanulmányaink és minden tartalmunk teljesen ingyenes! Affiliatekből és támogatásokból tartjuk fent az oldalt. Ha szeretnél te is hozzájárulni, hogy az oldal továbbra is fennmaradjon és minőségi tartalmat közvetítsen, akkor támogass minket egy kávé árával kriptóban.

BTC: bc1qp2ux3zjszpnlq8nhylek4nqkgk6ku4cm7er4tt

ETH: 0xbeCf9703c70e0A08096C41E4c86A1C75043d8135

Még több cikk