Vitalik Buterin: hogyan született meg az ETH2.0?

eth2.0

Az Ethereum következő verziója a közeljövőben megérkezik, így fontos, hogy tisztában legyünk az alapvető fundamentumokkal, amelyeken az elképzelés nyugszik.

Az egyik alapító, Vitalik Buterin elmesélte, milyen értékek mentén született meg hat éve az Ethereum, és a mostani új verzió milyen irányvonalak mentén alakult ki.

Sokan a kriptoszférában sincsenek tisztában azzal, hogy az egyes nagyobb projektek milyen filozófiákat követve jöttek létre. Az Ethereum, a defi alapzata, és egyben a második legnagyobb kapitalizációjú kriptopénz meglepő dolgokat mutathat számunkra, ha kicsit mélyebbre ásunk.

A nagyon profi matematikai és a kriptográfiai alapjain kívül a hálózat erősen támaszkodik néhány filozófiai alapgondolatra és értékre. Ezek közül számos átszivárgott a különböző projektekbe, is, amelyeket a platformon hoztak létre.

Buterin egy interjúban beszélt ezekről a dolgokról, technikai részletekben és elvont filozofálgatásban egyaránt elmerülve, miközben az Ethereum esetében leggyakrabban felmerülő kérdéseket járták körül.

Rögtön a beszélgetés elején szóba is került a legfőbb kérdés: mikor is jön akkor a 2.0? Buterin elismerte, hogy a közösség részéről érthető a szkepticizmus, de az ETH2.0 tényleg azt fogja teljesíteni, amit ígér, és a nulladik fázis még idén év vége előtt megérkezik. Az azt követő első fázisra sem kell majd olyan sokat várni, mint amire esetleg az emberek számítanak. De már a nulladik verzió is szinte teljes egészében használhatóvá teszi az össze beígért új funkciót, ide értve a shardingot is, amellyel a skálázódást oldják majd meg.

Az ETH2.0 felépítése nem volt egyszerű feladat, Buterin részletesebben is beszélt arról, hogy mi vezetett ide, miért így lett kialakítva az új rendszer, és ez hogyan fogja befolyásolni a végterméket.

„A proof of stake filozófiai tekintetben elég komplex dolog, számos más tényezővel függ össze.”

Az első és legfontosabb, hogy kezdeni lehessen valamit a PoW konszenzus mértéktelen energiapazarlásával, amely például a Bitcoinra is jellemző, vagy az Ethereum jelenlegi verziójára. A PoS átállás emellett a növekvő centralizációs aggodalmaknak is elejét veheti. A rendszer megpróbál a legnagyobb mértékben demokratikus lenni, és lehetővé tenni az együttműködést. Az Ethereumnak egy világszerte elérhető fejlesztői környezetté kell válnia, amelyhez közvetítő nélkül, egyszerűen lehet csatlakozni. A PoS pontosan az ilyen jellegű kultúrát támogatja, ösztönzi.

Hosszú távon a legjobb választás a decentralizáltság

A PoS most elég egyértelmű választásnak tűnik az Ethereum számára, egy induló projekt esetében nem egyszerű dolog a decentralizáció mellett dönteni. Mikor 2014-ben megszületett az Ethereum ötlete, a programozható blokkláncé, kemény döntés volt a decentralizációt választani.

Rövid távon rengeteg haszna van, ha az ember centralizáltabb működési modellt alakít ki. Idővel ez viszont nagyon visszaüthet. Erre a legjobb példa a Steem esete, ahol beigazolódott, hogy”a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve”, hiszen a Steemit Tron általi felvásárlása a blokklánc nagyon centralizált beállítottsága miatt káoszba torkollt. A közösség széthullott, a projektet forkolták, és a Steem, mint kriptopénz, mélyrepülésbe kezdett. A másik hasonló példa az EOS, ahol a kis számú blokkproducer miatt van sokkal nagyobb esélye egy hálózati elleni támadásnak.

Hosszú távon a felhasználók mindig is a decentralizáltabb megoldásokat fogják választani, így az Ethereum számára is adott volt, hogy ezen az úton induljon el. Azt is tudták, hogy számos más projekt is a magáénak mondja ezeket az értékeket, és dolgoznak is az implementálásukon. Az Ethereum első verziója, az Ethereum Classic szintén ilyen, még ha sokkal jobban ragaszkodik is a tiszta filozófiai értékekhez.

A lánc-relativizmus

Az, hogy rengeteg projekt szeretné növelni az ETH2.0 decentralizáltságát, nem számít annyira nagy fejlődésnek. Egyszerűen sokkal többen vannak, mint amennyit a piac elbír, pénzügyileg. Számos kezdeményezés fog teljesen a földbe állni, és kevés lesz, amely évek múlva is relevánsnak számít majd.

Az ETH2.0 értékei viszont nem csak a jövőre vonatkoznak. Buterin szerint a decentralizáció felhasználói szintű elterjedését remekül szimbolizálja az UniSwap népszerűsége, és sok más projekt van, amely jól teljesít ilyen téren.

Az UniSwap kétségkívül érték-vezérelt projekt, amely egy egyszerű és könnyen használható dexet épített, miközben a többség a komplexitást választja, és funkciók tömegével nyűgözné le a felhasználóit. A felülete minimalista, és nincs például order book, pedig az a többség szerint elengedhetetlen egy tőzsde működéséhez. Így viszont az UniSwap betonbiztosan szállítja a tényleg fontos értékeket, amelyek az Ethereumra is igazak, hiszen egyszerű, decentralizált, és hozzáférhető.

Mindenesetre az Ethereum érték-filozófiájában osztozó projektek nem feltétlenül lesznek ugyanazok, amelyek túl is élik a piacot. A különböző láncokról, és azok rangsoráról szólva Buterin elmondta, a kockázat nem amiatt van, hogy sokan osztoznak az értékeken. Hanem amiatt, hogy vannak, akik viszont nem. Több lánc is van, amely olyan ötleteken alapul, amely nincs összhangban a blokklánc-technológia alapértékeivel, ennek pedig komoly következményei lehetnek a piaci viszonyokat tekintve, a felhasználóknak pedig figyelemmel kellene lenniük erre.

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Még több cikk