Fél milliárd dollárnyi lekötést gyűjtött össze az új DeFi projekt, a KIMCHI, mindössze néhány óra alatt

KIMCHI-is-the-Latest-Hot-Dish-in-DeFi-with-Over-30000-APY-696x449

Nem SUSHI, nem YAM, hanem a KIMCHI. Szupertrendi, legalábbis most. Ha még nem hallottál róla, az nem fura, hiszen szeptember másodika óta létezik csak. Mostanra a lekötött pénz nagysága meghaladta a félmilliárd dolláros szintet is, azóta ennek nagy részét el is vesztette, jelenleg nagyjából 150 millió környékén van.

A növekedési üteme elég jól másolta egy másik defi projekt, a YAM útját, amely egészen 150 dolláros árig emelkedett pár nap alatt, mielőtt bedőlt, és a nulláig zuhant.

Fél milliárd dollárnyi lekötést gyűjtött össze az új DeFi projekt néhány óra alatt kimchi
Forrás: decrypt.co

A Kimchi token a Sushi és a Juno forkja, a SushiSwap pedig maga is az UniSwap forkja. A Kimchi elég új, szóval nem igazán lehet eldönteni, hogy mennyiben is tér el a „szülőtokenjétől”, ha egyáltalán eltér. A Sushi indulásakor az volt a cél, hogy a platform likviditását biztosítókat megfelelő módon jutalmazzák, így a tokenek közöttük lettek szétosztva. Emellett ha a tulajdonosok lekötik a tokenjeiket, részesedést kapnak a platform által begyűjtött kereskedési jutalékokból is.

A Kimchi jelenleg lehetővé teszi a felhasználói számára, hogy hozamot realizáljanak az ETH, SUSHI, TEND, USDT tokeneken, és az UniSwap többi támogatott kriptóján. Ez a hozam pedig a projekt bevallása szerint akár az egészen nevetséges éves 66000% (igen, hatvanhat EZER) is lehet. A Kimchi kapitalizációja így hamar elérte a 44 millió dolláros értéket is.

A defi szektorban lekötött teljes pénzmennyiség nemrégiben érte el a 8 milliárd dollárt, amely elég egyértelműen jelzi, hogy a felhasználók részéről nagy az igény a kriptóik kamatoztatására. Viszont az is ennek a hatása, hogy sokan bárminemű információ nélkül fejest ugranak minden szembejövő projektbe, ha elég nagyok az ígéretek.

A Kimchi esetében mondani sem kell, hogy auditálatlan, ellenőrizetlen okosszerződéseken fut a rendszer, így elképesztően magas kockázatú befektetési lehetőségnek minősül.

A honlapjuk ráadásul nem túl bőbeszédű a projekttel kapcsolatban, a bemutatkozást letudják annyival, hogy „A Kimchi lehet a következő népszerű defi token. Ki tudja?”.

Ha valaki nagyon kíváncsi, akkor természetesen belenézhet az okos szerződésbe, de ahhoz meg érteni kell, hogy az ember tudja, mit olvas. Egyelőre úgy néz ki, hogy a poén-faktort maximálisan kihasználva a projekt még azelőtt akar sokat markolni, mielőtt nyilvánvalóvá válna, hogy túl szép, hogy igaz legyen.

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Tetszik a tartalom? Hívj meg minket egy kávéra! 

Útmutatóink, tanulmányaink és minden tartalmunk teljesen ingyenes! Affiliatekből és támogatásokból tartjuk fent az oldalt. Ha szeretnél te is hozzájárulni, hogy az oldal továbbra is fennmaradjon és minőségi tartalmat közvetítsen, akkor támogass minket egy kávé árával kriptóban.

BTC: bc1qp2ux3zjszpnlq8nhylek4nqkgk6ku4cm7er4tt

ETH: 0xbeCf9703c70e0A08096C41E4c86A1C75043d8135

Még több cikk