Újfajta kriptós szolgáltatást ígér a Revolut és Fireblocks partnersége

parteneriat Revolut și Fireblockcs știri crypto revolut partnerség mycryptoption

Az Egyesült Királyságban alapított, és az ottani fintech cégek közül a legnagyobbnak számító Revolut még jobban integrálná a rendszerébe a kriptopénzeket. Együttműködésbe kezdtek a Fireblocks platformmal, amely segítségével mindenre kiterjedő kriptopénzes szolgáltatásokat nyújthatnak a felhasználóik számára a jövőben. A platform elmondása szerint az általuk fejlesztett MPC-alapú tárca és a blokkláncos infrastruktúra adja az előnyt a cégnek.

Ed Cooper, a Revolut kriptoszekciójának a vezetője is hozzászólt a témához:

„A Fireblocks tárcarendszere komoly versenyelőnyhöz juttat minket a többi fintech applikációval szemben, és lehetővé teszi, hogy sokkal gyorsabban hozhassunk létre új szolgáltatásokat. A kriptoipar nyaktörő sebességgel fejlődik, mi pedig szorosan együttműködünk a Fireblocks csapatával, hogy még több és még jobb szolgáltatást nyújthassunk.”

Világszerte nagyjából 13 millió ügyféllel rendelkezik a Revolut, és a kriptoiparban is tovább szeretné növelni a jelenlétét. A platformján több, mint havi 100 millió tranzakciót dolgoz fel, köszönhetően a nagymértékben fejlődő digitális bankolásnak. Mindezt pedig felsőkategóriás biztonsági rendszerrel megtámogatva. Így érthető, hogy a jelenleg 5,5 milliárd dolláros cég számára létfontosságú a sikerhez, hogy tartsa a lépést a többiekkel.

Mostanra pedig a hagyományos pénzintézetek és a startupok is elkezdtek foglalkozni a blokklánccal, hogy kezdjenek valamit a lassan idejétmúlttá váló pénzrendszerrel. A járvány miatt a világ drasztikus változásokat tapasztalt az üzleti szférában, így az új technológiákat hamar alkalmazó cégek komoly előnyhöz juthatnak a globális versenyben. A Fireblocks ügyvezetője, Michael Shaulov is hasonlóan gondolja ezt:

„Hatalmas az érdeklődés a fintech szolgáltatók, és a haladóbb szellemű bankok részéről. Főleg azok esetében, akik már kapcsolatba kerültek a lakossági kriptopiaccal. Izgatottan várjuk, hogy az együttműködés a Revoluttal a stabil infrastruktúra létrehozásához vajon hozhat-e milliárdnyi új embert a kriptóba.”

A 2015-ben alapított Revolut mára világszerte ismert névvé vált, és számos országban legálisan nyújt banki szolgáltatásokat.

2018 decemberében a Revolut a Litván Központi Bankon keresztül megszerezte az Európai Központi Bank egyik speciális engedélyét. Így már kezelhetett ügyfél-letéteket és hiteleket, befektetési termékeket viszont még nem. Szintén a litvániai kapcsolaton keresztül kapta meg az Elektronikus Pénzintézet jogosítványát.

A cég mostanra komoly játékosnak számít a fintech szektorban, a mostani infrastruktúra-fejlesztéssel pedig tovább erősödik.

A banki applikációját pedig már sok országban elérhetővé tette, hogy a piac legnagyobb részét lefedje. Pár hónapja kezdett a legújabb helyen, Japánban.

A Revolut-ról átfogó leírást készítettünk, melyet elolvashattok itt: A Revolut teljes leírása

Forrás: coinspeaker.com

Ezeket olvastad már?

Érdekelnek a kriptopénzek? Ne maradj le a legérdekesebb infókról, csatlakozz hozzánk a lenti elérhetőségeken!

 KezdőknekKözösség Egyéb
 Bitcoin Útmutató Likeolj minket Facebookon! Legfrissebb Hírek
Ethereum Útmutató Csatlakozz Discord-on! Videók
 Kripto Szótár Kövess minket Youtuben is! Altcoinok

Még több cikk