A legnagyobb kriptotőzsdék is támogatják a Terra 2.0-t: a Binance és a Huobi is mellette áll

A legnagyobb kriptotőzsdék is támogatják a Terra 2.0-t a Binance és a Huobi is mellette áll mycryptoption

Nemsokkal azután, hogy a Terra közössége arra a döntésre jutott, hogy elfogadja az 1623-as számú javaslatot, a Huobi kriptotőzsde egy olyan nyilatkozatot tett közé, amelyben egyértelmű támogatásáról biztosíotta a nemsokára útjára induló Terra 2.0-t.

A Huobi, a Binance és a Bybit is jelezték, hogy hajlandóak együttműködni a Terra csapatával annak érdekében, hogy algoritmikus stablecoin nélkül indítsák el új láncukat. A cég egy órán belül bejelentést is tett közé a Huobi tweetjével kapcsolatban:

„A #Huobi támogatja a #LUNA 2.0 május 27.-i indulását. Készen állsz a „LUNA Újjászületésre”?”

A Huobi kriptotőzsde tavaly év végén jegyezte be a Terra-t.

A Binance nemrégiben felfüggesztette a kereskedéseket, miután a validátorok felfüggesztették a blokkláncot, ami pedig lehetetlenné tette a kereskedéseket. A Terra bejelentése nyomán a tőzsde így nyilatkozott:

Kapcsolódó: 

„A Terra közössége a „Terra Hálózat Újjászületése” mellett szavazott. Szorosan együttműködünk a Terra csapatával a helyreállítási terv megvalósításában, melynek célja, hogy az ügyben érintett Binance felhasználókat a lehető legjobb bánásmódban részesítse. Maradjon velünk a további frissítésekért.”

A Bybit 2022 május 25.-én, UTC idő szerinti 14:00-kor felfüggeszti a LUNA és UST kiutalásokat, majd 2022 május 26.-án átnevezi a LUNA-t LUNAC-ra, az UST-t pedig USTC-re. A BiTrue a LUNA V2 kereskedést május 27.-én indítja majd el.


A Bybit és a Bitrue is elkötelezett az új Terra airdropok elindításában

A hónap elején, egy jól dokumentált katasztrófasorozat következtében a Terra algoritmikus stablecoin-ja, az UST elvesztette a dollárhoz való kötését. Ugyanekkor a testvér érmét, a LUNA-t is, utólérte az óriási katasztrófa.

Kapcsolódó:

Az alapító, Do Kwon, új javaslatot terjesztett elő a LUNA összeomlása nyomán: egy új blokklánc elindítását tervezi, amely az eredeti LUNA tokent LUNA Classic (LUNAC) névre kereszteli át, míg az új LUNA token az új blokkláncon fut majd algoritmikus stablecoin nélkül. Az eredeti UST a Terra Classic blokkláncon marad.


Próbáld ki a Binance-t most és 10% kedvezményt kapsz minden vásárlás és kereskedés díjából örökre!

Kérem a 10% Kedvezményt


Az új LUNA tokenek 30%-a egy közösségi készletbe kerül majd, amelyeket stakelt LUNA Classic tokenek irányítanak majd. Ugyanakkor 35%-a szétosztásra kerül azok között a LUNA holderek között, akik a „támadás” előtt is megtartották tokeneiket és 10%-ot kapnak a „támadás” előtti UST-holderek.

10% jut azoknak akik a támadás után is megtartották LUNA tokeneiket és 15%-ot a támadás utáni UST-holderek. Pillanatfelvétel készül a Terra Classic 7 544 910-es blokkjáról, míg a támadás utáni pillanatfelvétel a 7 790 000-es blokkról készül majd. A Bybit és a Bitrue partnerként szolgálnak majd az airdropok létrehozásában.


Terra 2.0: A fejlesztők támogatják az új blokklánc elindulását

Kwon arra kérte a fejlesztőket, hogy nyílvánosan is tegyék közé támogatási szándékukat az új blokklánccal kapcsolatban. A HERO, a Spectrum Protocol, a Terra Name service és a Falcon Wallet is mind megerősítették a fejlesztői ökoszisztéma iránti támogatásukat:

  • HERO, a Solana és a Terra Classic hálózatán NFT-ket készítő fejlesztő:
  • Spectrum Protocol, a Terra Classic hozam optimalizálója,
  • Terra Name Service, amely .ust domain neveket kínál,
  • Falcon Wallet, egy többláncú Web 3.0 pénztárca

2022 május 25.-én Guru egy twitter bejegyzésben azt rebesgette, hogy Do Kwon felkérte az 5 legnagyobb kínai tőzsdét a LUNA 2.0 listájukra való jegyzésére – ezt az állítást később tagadta az alapító.


Csatlakozz Hozzánk Facebookon is: Magyar Bitcoin és Altcoin Csoport (6000+ tag)és Crypto Bitcoin Hungary (2000+ Tag)


Mások ezeket is olvasták! 

Olvasd el a legnépszerűbb tőzsdékről szóló értékelést és véleményeket! 


 

Még több cikk